Boldogság pirulák nélkül

A rémisztő statisztikákat olvasva, hogy a lakosság 10-15%-a depressziós vagy azzal közeli állapottól senyved, könnyen gyanakodni kezdhetünk, hogy talán még mi is azok vagyunk. Napjainkban népszerű mítoszok vannak forgalomban, melyek azt állítják, hogy a depresszió "szerotoninhiány", amit csak pótolni kell, és ettől az megszűnik. A depresszió és szerotoninhiány kapcsolatát azonban így általában soha nem igazolták, ez csak a tudományos részigazságok általánosítása és aprópénzre váltása.

A depressziók döntő része tehát valójában alkalmazkodási válasz az életnehézségekre, amiből az következik, hogy igazi javulás a nehézségek oldásától vagy a veszteségek feldolgozásától várható. A depresszió ilyen felfogása a gyógyulást a fokozott odafordulástól, támogatástól, új megküzdési módszerek elsajátításától, a célok újraértékelésétől várható. Sok beteg attól gyógyul meg végleg, ha megérti, hogy túl sokat vállalt, túl nagyot akart, hogy erején felül próbálkozott és hogy nem vereség saját korlátainak elfogadása.

A depresszió alkalmazkodási aspektusának figyelmen kívül hagyása és pusztán anyagcserezavarként való kezelése azt jelenti, hogy nem a körülményekben keressük a depresszió okát, hanem magában az emberben. De vajon, ha valakit ráveszünk arra, hogy éljen vidámabban a továbbra is lehangoló körülmények közt, azzal hosszú távon jót teszünk?

Egyéni hajlam

Fontos tapasztalat az is, hogy az emberek nem egyformán fogékonyak a depresszióra. Állatkísérletek tanúsága szerint, ha egy állatot elkerülhetetlen áramütések érnek és ennek hatására kialakul nála a depresszió, később olyan helyzetben sem menekül, ahol pedig módja volna rá. Ezt nevezzük az emberi depresszió "tanult tehetetlenség" modelljének. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy aki már kora gyermekkorától sokszor élt át helyzeteket, melyekben a tehetetlenség volt az alapélménye, akkor később sokkal hajlamosabb lesz idő előtt feladni a küzdelmet és depresszióssá válni olyan körülmények hatására is, melyekkel mások meg tudnak küzdeni. Humán vizsgálatok azt mutatják, hogy a tanult tehetetlenség olyan gondolkodási sémákban érhető tetten, amit összefoglalóan pesszimizmusnak nevezhetünk. Akik életük eseményeit és kudarcait ilyen negatív sémákon keresztül látják, életük során sokkal hajlamosabbak lesznek depresszióssá válni.

A depresszió nem gyógyszeres terápiája

A pesszimizmus, a negatív gondolati sémák végül is tetten érhető gondolatok. A depresszió kognitív, tehát elsősorban a gondolkodásváltozásra irányuló terápiája igen sikeres, és tartós, élethossziglani változást képes létrehozni, hiszen a depresszióra hajlamosító negatív gondolkodást változtatja meg a betegnél.

Szendi Gábor