Első ránézésre jóval kisebbnek tűnik. Valójában ez optikai csalódás - területe pontosan 20 négyzetméter. A lakberendező mindenekelőtt kettéosztotta a helyiséget, hogy több kényelmet biztosítson. Az állandó válaszfal, véleménye szerint, túlságosan nehézkesnek látszott, ezért egy jóval "könnyebb" szövettel cserélte fel. Így a szobában két egyenlőtlen rész keletkezett - a háló és a nappali. Ezeket három darab, csíkos vászonlap választja el egymástól. A vászonlapok speciális rajzszegekkel vannak a lécekhez erősítve, a lécek pedig a mennyezethez és a padlóhoz vannak szegezve.
A helyiség kijárathoz közelebb eső részében rendezték be a hálószobát. Itt egy kis sarkot választottak le az íróasztal számára. Az ajtótól balra, a mennyezet leglejtősebb részénél hatalmas, szteppelt fejrészes ágy áll. Mellette, a fal és a füstjárat közötti mélyedésben sikerült egy beépített szekrényt elhelyezni. Az íróasztal az ellenkező oldalon, a manzárdablak alatt kapott helyet. És hogy az asztal ne zavarja a manzárd másik részébe, a nappaliba való átjárást, egyik sarkát átlósan fordították.
![]() | ![]() |
A kicsiny, de kellemes nappaliban a központi helyet a négyzet alakú, görgős dohányzóasztal foglalja el. Tőle jobbra és balra egy nem túl nagy kanapét és két fotelt helyeztek el. Innen kitűnő kilátás nyílik a hatalmas, üvegajtós erkélyre. A fából készült, könyvekkel és csecsebecsékkel megrakott polcok függőlegesen is (magas, keskeny állványok formájában), vízszintesen is (alacsony konzol minőségben) elhelyezhetők. A színskála - fehér, bézs, halványkék - szemmel láthatóan kiszélesíti a nappalit. A függőleges csíkok pedig a vászonlapok anyagán a mennyezet nagyobb magasságának érzetét kelti. Hogy ne keltsen zavart ez a kigondolt egyensúly, el kell tekinteni a falak és a drapériák bármilyen dekoratív ornamentikájától vagy mintáitól.