A Mamisuli pszichológusa válaszolt

Jelenleg az Egyesült Államokban élünk, és senkit nem ismerünk itt, mindent otthon hagytunk, akik fontosak nekünk, a családunkat és a barátainkat. Az élet így hozta.
Jól beszélünk angolul, és nincsenek megélhetési gondjaink, viszont a kislányunkkal kapcsolatban lennének kérdéseim. Nem beszéli az angolt, és nekem nincs itt munkám. Mielőtt eljöttünk, otthon dolgoztam és szerettem, hogy a három év gyes után újra lett más feladatom, és emberekkel foglalkoztam.
Nagyon jó volt visszakerülni, újra az emberek közé, mert én ilyen típus vagyok, de mindennél fontosabb nekem Hajnalka - aki most volt négyéves. Most viszont két hónapja újra "gyesen" vagyok, és a háztartást vezetem. Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy vajon nem lenne-e egyszerűbb feladni az egészet, és újra hazamenni, és újra járhatna Hajni oviba - amire nagy az igénye és szüksége, visszakapná a nagymamát, akihez rengeteg élmény és szeretet köti. A barátait, az óvodáját, és mindent, ami megszokott volt az életében. A férjemet ideköti a munka és az érvényesülés lehetősége mint művész.

Érdekes az életünk, mert mindennap egy kihívás és kaland. Sok érdekes dolgot látunk itt, és sok olyan helyre eljutunk, ahova otthonról csak álmodtunk. Hajnika viszont vágyik a gyerektársaságra egész nap. Én meg gyötrődöm a lelkifurdalástól, amiért nem vagyok képes egész álló nap vele játszani. Eljátszik egyedül is, de ilyenkor mindig gyötör a lelkiismeret, amiért nem "foglalkozom" vele. Óvodába nem merem beadni, mert semmit nem beszél angolul, és nem akarom kiszolgáltatottá tenni. Nagyon dacos mostanában, és persze tudom, hogy a 4 éves kor önmagában is elég ehhez, de nagyon aggódom amiatt, hogy a kiszakítása az eredeti és megszokott környezetéből sokat ront a helyzeten. Vajon mennyire kell ezt "mereven" gondolni vagy én is csak az "egy gyerekem van" aggodalmaskodásaiba veszek el?
Most már mindennapos rossz érzéseim vannak, és ezért írok. Tehát a kérdésem, hogy a jelenlegi élethelyzetünket mennyire kell aggodva és állandóan keseregve, lelkifurdalással átélni, vagy nem is olyan aggasztó ez a helyzet? Hajnika lelkét esetleg nem is sérti annyira ez, mint ahogy képzelem?

Kedves Klári,

bár tényleg nem ismerlek titeket, a kislányodat, mégis megpróbálok valami használhatót írni. Egy négyéves gyerek valóban igényli a gyerektársaságot, a spontán játékot, nem a "foglalkoztatást". Az én lányom (áprilisban volt négyéves), szinte egész nap nincs itthon, mert talált egy magához való kislányt a szomszédban, és együtt játszanak, olyasmit, amire én képtelen lennék. Azt javaslom, próbálj valami olyan helyet találni - akár csak napi egy-két órára -, ahol gyerekek közt lehet a kislány. A nyelvtudás hiánya nem fogja zavarni, legföljebb az első héten. Rettentő gyorsan magukra szedik a kicsik az alapvető szavakat, a többi gyerek pedig nagyon segítőkész szokott lenni. Néhány hét próbaidő után döntsd el, hogy járatod-e tovább a kislányt vagy nem. Ne az első napok benyomásaira alapozz - hacsak nem találkozol valami durva pedagógiai hibával a beszoktatási idő alatt. Ha van a környéketeken játszóház, ahol a gyerekek a szülővel együtt játszhatnak, az még jobb lenne.

És még valami: ha neked hiányzik a munka adta sikerélmény, keress valami olyan elfoglaltságot, ami ezt megadja. Ha nem a pénz a fontos, talán könnyebben találsz ilyen lehetőséget. Te is éppolyan fontos vagy, mint a gyereked. Egy frusztrált anya nem nevelhet kiegyensúlyozott gyereket, hidd el.

És ne legyen lelkifurdalásod. Mielőtt otthagynál csapot-papot (papát), gondold át a lehetőségeket, ereszd el a fantáziád, próbálj kapcsolatot teremteni az ottaniakkal és fogadd el a segítségüket.

Szia, Judit