A Mamisuli pszichológusa válaszolt

A probléma, amivel hozzád fordulok, valószínűleg sok anyukát érint, ezért szeretném kérni, hogy a választ tegyék közzé a Mamisuliban is.
Azért fordulok hozzád, mert tudom, hogy te azon kívül, hogy pszichológus és anyuka vagy, egyben szoptatási tanácsadó is, ezért bízom benne, hogy minden szempontból helyesen tudod értékelni a helyzetet.

Kislányom most kilenc hónapos, igény szerint szopik. Már a kezdet kezdetén is mindig elaludt szopizás közben, nagyon gyakori volt nálunk, hogy ezért egy szopizás több mint egy óra volt, de akár kettő is. Persze ebből a korból már kinőtt, de még mindig nagyon sokáig cumizik a mellemen, mielőtt elaludna. Ez nem is jelentett mindaddig problémát, amíg az esti altatás után hajnalig aludt. De körülbelül féléves korára kialakult az, ami ma is zajlik: alighogy kijövök a szobájából, már sír, hív vissza.

Próbálkoztam néha másként elaltatni (ringatni, csak mellette maradni és babusgatni, apját beküldeni), de annak mindig iszonyú ordítás lett az eredménye, végül is csak a szopizás jó neki. Gondoltam rá, hogy lefekszem vele együtt aludni, de egy felnőtt embernek nagyon sok az az alvás, ami egy kisbabának kell (sokszor még délután is együtt alszunk, mert ha elveszem tőle a mellem, azonnal kap utána, és ha nem kapja vissza, felébred). Meg hát dolgom is lenne, tanulni is kellene, meg némi egyedüllétre is vágyom a párommal. Normális dolog, hogy egy kisbaba még kilenc hónapos korában is ennyire cumizós, egyáltalán normális, hogy még mindig csak a mellemen tud elaludni?

Egyébként mi kezdettől fogva magunk közé vettük őt: eleinte csak hajnalban, aztán ahogy meguntam az éjszakai sétákat a két szoba között, már mindig, amint lefeküdtünk aludni. Ez nem is volt gond mindaddig, amíg ő aludt egyhuzamban tizenegyig, éjfélig, és akkor ébredt fel először. De most már az is előfordul, hogy kilenc előtt felébred, és innentől kezdve akár óránként. Most azt találtuk ki, hogy már az első ébredésnél áthozzuk a magunk ágyába, és megpróbálunk csendben tenni-venni körülötte. Azért ez nem az igazi így, mert bár végül is korábban lefekszem aludni, mint azelőtt, és nem kell járkálnom a két szoba között, mégsem ébred sokkal ritkábban (azért valamivel mégis), egész éjjel szinte folyamatosan szopik, és most már nincs egy órám sem arra, hogy kényelmesen kinyújtózva aludjak, egész éjjel egy 140 cm széles ágyban heringelődünk.

Több cikket olvastam már arról, hogy ez - mármint hogy ilyen sokáig szopik elalvás előtt, egyáltalán, hogy szopival alszik el - alvászavarnak számít, más szoptatási tanácsadó szerint nem az. Nos, te mindkettő vagy: tanácsadónő is és pszichológus is - mi az igazság? Mit tudnál tanácsolni, hogy kissé békésebb estéink legyenek?

Kedves Kata,

tényleg sokakat érint ez a probléma. Azt kell mondanom, hogy ez a fajnak megfelelő alvásmintája az embergyereknek. Más lapra tartozik, hogy rettenetesen fárasztó, nem illeszkedik a mai élettempóhoz, értékekhez, igényekhez. Keresni kell tehát valami középutas megoldást. Több lehetőség van. Az egyik az, hogy elfogadod, hogy ez még jó néhány hónapig így lesz, és kialakítasz egy neked megfelelő túlélési stratégiát (erre még visszatérek később). A másik az, hogy leszoktatod a babát az éjszakázásról. Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Nem vagy rossz anya, ha azt mondod: nekem ebből elegem van! De ne most mondd! Kilenc hónaposan a gyerek olyan korba kerül, amikor nagyon érzékeny mindenféle szeparációra: ekkor okoz a legnagyobb gondot számára az anyától való elválás, a magány, a sötét, a teljes csend. Egyszerűen ilyenkor tanul meg félni. Elég baja van azzal, hogy a mindennapi életben feldolgozza, átvészelje az elválást a mamától, de, ha még éjjel, órákra kiteszed ugyanennek, akkor nem a belenyugvást váltod ki, hanem a félelmet, a bizalom elvesztését. Ha abba is hagyja az üvöltést egy idő múlva, akkor nem megnyugszik, és belátja, hogy nem érdemes tovább rosszalkodni, hanem végtelenül elfárad, és beletörődik, hogy nem érdemes jelzéseket adnia a szüleinek, mert süket fülekre talál. Remélem, érted a különbséget.
Tehát, ha leszoktatni akarod, akkor ezzel várj még egy kicsit, és mindenképpen úgy tedd, hogy mellette maradsz, simogatod, dudorászol neki, biztosítod róla, hogy mindig ott vagy, ha kell. Ez elég fárasztó. Megpróbálhatod néhány napig az Apára bízni, ő még hatékonyabb ezen a téren. Egyrészt azért, mert a baba nagyon jól tudja, hogy tőle nem is lehet szopizni. Másrészt azért, mert sokkal határozottabb, sokkal következetesebben, hitelesebben tudja közvetíteni a baba felé, hogy mit vártok tőle. A baba így inkább biztonságban érzi magát, és hamarabb megnyugszik. Már az ekkora gyerekek is jól érzik, ha a szülő bizonytalan, meginog - akkor tovább forszírozzák a dolgot, hátha sikerül engedményt kicsikarni.

Ha van még néhány hónap türelmed a leszoktatásig, akkor a következőt javaslom: kövesd az általam később ajánlott túlélési stratégiát, és amikor a baba már tud beszélni (főleg: érti, amit mondasz), mondd meg neki, este, hogy amikor sötét van, nem szopizunk, hanem alszunk, legközelebb akkor kap, ha fölkel a Nap. Éjjel ne kínáld a melleddel! Ugyanúgy bújj hozzá, szeretgesd, de ne engedd szopni, csak ha világos van.. Ez azért jó, mert van mihez kötnie a szopit. Néhány nap alatt tényleg megérti, hogy éjjel nincs mit keresnie, elég csak mondani neki: még nem süt a napocska. És még valami: ebben a korban már nagyon megértőek tudnak lenni a babák, ha neked valamiért nem jó szoptatni, ha fáj a melled, ha kényelmetlen a szoptatás. Ezt nyugodtan mondd el majd neki. Mondd meg, hogy szopizhat, de csak néhány percig, mert fáj már, nem esik jól. Ha ez tényleg így van, meg fogja érteni - de még nem most.

Most azzal tudnád megkönnyíteni a dolgodat, ha a babát a saját ágyad melletti matracon altatnád ( a földön), így nem kellene állandóan járkálnod, és vele együtt aludnod sem. Az együtt alvás nagyon jó dolog, de teljesen jogos az igény (és örülj, hogy megvan), hogy együtt akartok lenni a pároddal zavartalanul. Másrészt, a baba, ha közvetlenül veled alszik, fölébred minden moccanásodra, és szopni akar. (Ez nagyon jó dolog az első fél évben, mert a hirtelen csecsemőhalál megelőzésében nagy szerepe van. De kilenc hónapos korban már nincs jelentősége.) Ha a földön lévő matracon alszik a kicsi, csak le kell menned hozzá megszoptatni, utána visszamehetsz a kényelmes ágyra, és aludhatsz tovább. Ha fölébredne, próbáld meg egyszerűen azzal nyugtatni, hogy lenyúlsz, simogatod a hátát, és halkan beszélsz hozzá. Ez sok babánál bejön. Néhány hónap múlva már megpróbálhatod azt is, hogy a nagyira hagyod néhány órára, és elmentek a pároddal színházba, moziba vagy egyszerűen sétálni. Biztos lehetsz benne, hogy ha nem te, hanem más szeretett személy fogja elaltatni, nem lesz vele komoly probléma. A kikapcsolódás pedig jár nektek.

Szia, Judit