"Ami ott történt még így is felfoghatatlan. Rengeteg emberrel beszélgettem, volt aki elmondta a történetét, volt aki már nem akart beszélni róla" - meséli Kata, majd felidézi Banda Aceh központi parkját, ami a tragédia napján tömve volt, hiszen a családok, a bazártulajdonosok már kora reggeltől ott szórakoztak. Ide is becsapódtak a többméteres hullámok, fákon, házakon átgázolva tíz méter víz öntötte el a területet. Senkinek nem volt esélye.
2004. december 26-án, a cunami következtében |
Az azonnali gyorssegélyek egy része arra kellett, hogy a holttesteket eltemessék, mert akármilyen szörnyen is hangzik, ez legfontosabb hiszen a trópusokon pillanatok alatt ki tud alakulni olyan fertőzésveszély, amely aztán még több ember életét követelheti. Annak idején ezt - a világméretű összefogásnak hála - nagyon hamar megoldották. Így sikerült elkerülni további katasztrófákat.
"Döbbenetes volt, hogy tömegsírokon gyalogoltunk keresztül. Az egész városban egymást érik a tömegsírok. Az egyik part menti étteremből - éppen azért, hogy minél hamarabb túl legyenek rajta - nem szállították el a holttesteket, hanem földdel temették be a területet. Minden olyan pontra, ahol emberi maradványt rejtethet magában a föld, egy-egy szikladarabot tettek. Ezekhez a körbekerített temetőkhöz járnak le az emberek, hogy valamelyik sziklához odategyenek egy szál virágot, kedves halottjaikra emlékezve. Beszélgettem egy 16 éves fiúval, akinek a szülei és négy testvére tűnt el."
A Meruxa romjai a parton - és a félig magyar pénzből épülő új kórház |
"Jön a víz!"
A helyiek bár élik az életüket látszólag vidáman, kitörölhetetlen szörnyű emlékeiket hordozzák. A műsorvezető-riporter bevallása szerint nehéz őket megnyitni, de néhányan mégis vállalkoztak az interjúra.
"Leginkább egy 10 éves kislány, Saskia volt beszédes, akinek a családja - elősorban az édesapa lélekjelenlétének köszönhetően -, a csodával határos módon, túlélte a katasztrófát. A térségben aznap reggel nagy földrengés volt, amit - még ha ez az átlagnál erősebb is - megszoktak már, így túl nagy jelentőséget senki nem tulajdonított neki. A lakosok soha nem hallottak még szökőárról, nem is értették, hogy miért üvölt mindenki fejvesztve, hogy "jön a víz, jön a víz". Legtöbben - vesztükre - kíváncsian elindultak a part felé, Saskiáéknál azonban a családfő a három lányt és a hathónapos várandós anyukát felrakta a motorjára és ész nélkül robogtak a tengerrel ellenkező irányba, amíg hegyhez nem értek. Így élték túl."
UNICEF iskola - egy a tervezett 367-ből |
A kislány részletesen elmesélte - mivel ő ült leghátul - ahogy hátra nézett, azt látta, a hatalmas hullámok mindig a sarkukban vannak. "Saskia a mai napig nem tud szabadulni attól a borzasztó képtől, ahogy dőltek össze a házak, mint a kártyavárak és azt érezte, még egy pillanat és őket is úgy elragadják a hullámok, mint a többi tehetetlenül vergődő embert."
Egy hét elteltével az apa ment vissza a házhoz, hogy megnézze mi maradt - semmi. Ám ez a család szerencsésnek tartja magát, nekik "csak" a nagyszüleik vesztek oda. A katasztrófa után máshol telepedtek le és most két év múltán tértek vissza Banda Acehba, az azóta felépült új házukba.
Az elsüllyedt városrész
A város egy része örökre víz alá került, így sok, egészen pontosan százezer telek veszett hullámsírba. Ezek életben maradt lakóinak egyelőre esélye sincs arra, hogy új otthonra találjanak, mert most csak azokét lehet újjáépíteni, akiknek a telke a víz fölött van.
"Bár Balogh Zoltán operatőr azt meséli, hogy két évvel ezelőtti emlékeihez képest komoly fejlődés indult, hiszen komplett városrészek épültek fel - látható a pénz nyoma. Véleményem szerint sok adomány ért célba, de sok maradt a hosszú távú projektekre: az UNICEF-nek például van egy hároméves programja, amelynek keretéből 367 iskolát és 227 egészségügyi központot építenek majd" - mondja Jaksity Kata, majd hozzáteszi: a cunami persze nem csak itt pusztított. A térség partszakaszát 1300 kilométeren rajzolta át.
Banda Aceh kikötője a cunami előtt... |
... és után |