A tehetség ösvényei

Egy szülő mindent, ami módjában áll, elkövet, hogy csemetéje a legjobb gimnáziumba, s onnan a legjobb egyetemre kerüljön. Vajon tényleg akkor kövezzük ki a fényes karrierhez vezető utat, ha egy zseniképzőbe "nyomjuk be" a gyereket, vagy a tehetség a "sarki gimiben" is képes kibontakozni?

Kállai Gábor sakknagymester, Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnok főállású edzője, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke mosolyogva meséli, hogy ő a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt, először ugyanis a Fazekasba felvételizett, ahol a tehetségét nem becsülték le ugyan, de hely hiányában elutasították. Kállai Gábornál nem volt erős a szülői befolyás: "A szüleim toltak, de nem erőszakosan, tehát nem dömperként. Egyszerűen automatizmus volt a Fazekas, miután már általános iskolában is sikeres matematika tagozatos voltam. Aki matekból tehetségesnek érzi magát, az biztosan megpróbálja a Fazekast."

Ahogy az [origo] Vendégszobájában is elmondta, a szülői nyomásnak azért lehetett volna nála jelentőssége, mert az édesapja vitte le őt sakkozni. Bár eredetileg az asztalitenisz szövetséget kereste. "Igen, édesapám egy kissé szórakozott író ember, és az asztalitenisz szövetség címe helyett, véletlenül a sakkszövetség címét nézte ki, és így aztán pingpongozó helyett lettem sakkozó".

"Nehéz megmondani, hogy mennyire volt erős nálunk a szülői hatás" - teszi hozzá. "A szüleink részéről volt egyfajta elvárás volt, hogy a bátyámmal együtt iskolázottak, entellektüelek legyünk - ami részben vált csak be. Másrészt hagyták, hogy a saját utunkat járjuk, tehát nem tartották fent maguknak azt a jogot, hogy a sorsunk fölött konkrét ügyekben döntéseket hozzanak. Apámnak is, anyámnak is annyira kalandos volt az élete, hogy valószínűleg tudták, és tudják ma is, hogy mit jelent az, hogy sors, hogy mit jelentenek a véletlenek, és mit jelent az ember szabad akarata. Talán ezért nem is erőltették rám soha a saját döntésüket."

Kállai Gábor szerint viszont a tehetség nagyon sokféle lehet, és nem feltétlenül azt jelenti, ahogy a mindennapi életben ezt a szót használjuk. Úgy fogalmazott: az alapítvány is egyfajta példát és szellemiséget szeretne sugározni, ami talán arról szól, hogy a tehetség nem magánügy, hanem közügy.

"A hétköznapi tehetséget is nagyon meg kell becsülni, tehát nem kell feltétlenül űrhajósnak vagy színésznek lenni ahhoz, hogy valaki tehetséges legyen, lehet egy asztalos, vagy pék, vagy akármilyen kétkezi szakmát gyakorló ember - és ebben nagyon fontosnak tartom a pedagógusok, a mesterek munkáját."

Tehát nincs a nagyívű életpályára általános recept: rossz tanulókból is lehetnek nagy emberek, és az sem jelenti egy bimbózó karrier végét, ha valakit nem vesznek fel egy tehetség-gondozó intézménybe, mint ahogy az sem biztos, hogy aki az elsők között végez egy nevesebb gimiben, feltétlenül nagy karriert fog befutni. Úgyhogy valószínűleg Albert Einsteinnek volt igaza, amikor azt mondta: "Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes."

Kovács M. Vera