Mit tudsz, Titusz?

Az induló gépezet egyik fontos, azóta is sokat emlegetett eleme, aki ráadásul mindmáig e téren termel, válogat és pakol. Az ilyen személyt legszívesebben vállon ragadná az ember, és kiszedne belőle mindent, kényszerítené, hogy mondja el, énekelje és táncolja el, milyen volt kilencvennégyben művházakban acidet játszani?! De előbb lássuk a jelent.

Tehát folyamatosan vadászod ezeket a kuriózumszámba menő albumokat?
- Gyűjtöm az őselektronikus zenéket. Nem Jean-Michel Jarre-ra gondolok, mert a szintivarázslókat nem szeretem. Nem csak a Kraftwerkig vagy Detroitig érdemes visszanyúlni, sokkal előbb létezett már elektronika. Raymond Scott például már 1940-ben épített magának stúdiót és dub-szerű számokat csinált. Vannak ismeretlen hősök, említsük meg csak Bruce Haackot vagy Jean-Jacques Perryt. Ők az ötvenes, hatvanas években szinte már mindent megcsináltak, amit ki lehet gondolni. Ezek persze közel sem úgy szólnak, mint a maiak, de az elgondolásukban egyeznek.

Léteznek más vonalon is elektronikus régiek...
- Igen, a music concrete a dolog másik fele, amiről általában szintén semmit sem tudnak az emberek. Zajokból, samplerhangokból van összerakva, csak akkor nem samlpert használtak, hanem szalagokat. Nemrég olvastam Bartók levelezéseit, melyben zajzenei kísérletezéseiről is szót ejt. Ugyanígy, szalagokkal machinált.

Egy ilyen hetvenéves muzsikát, ha egyáltalán sikerül szert tenned rá, miként lehet szórakoztatóan előadni - úgy, hogy ne keltese muzeális darab benyomását?
Minden tálalás kérdése. Szeretem a humoros és extrém végéről is megfogni a dolgokat. Ha érdekességként rakod be egy mixbe, egészen más hangsúlyt kap, mintha két órán keresztül csak ősrégi zajokat hallatsz. Az ugyanolyan monoton és unalmas lehet, hiába dolgozol zenei különlegességekkel.

Tízévesnél régebbi szakmai múlttal és az egész elektronikus szcénában ismert névvel többet megengedhetsz magadnak dj-ként?
- Annyival könnyebb nekem, hogy szélesebb palettán mozoghatok. Most már nem csak technót játszhatok, hanem feldobhatok régi, furcsa zenéket is, gyűjtöm például a régi, kemény, dögös funkokat is. Ha rossz a zene, úgyis kimennek a teremből. De mondjuk megengedhetek magamnak vicceket.

Az elektronikus zenében egyre gyakoribb viccek, kikacsintások, retrók, múltidézések és a feldolgozások tengere nem egy művészeti ág önálló erejének fogyatkozását jelzik?
- Én már régebben kezdtem visszafelé menni a zenében. Akkor, amikor még rengeteg újdonság volt. De amióta technozenével foglalkozom, azóta mindenki arról beszél, hogy meghal a techno. A techno egy folyamatos meghalás és újjáéledés. Az is igaz, hogy most éppen nincsenek olyan nagy dolgok; bootlegek vannak, amit én műfajnak nem is nagyon neveznék. De majd csak jön valami. Az emberek táncolnak mindig. Mindig jön valami újabb savazás, és bár egyre kisebbek a durranások, és már minden kavarodott mindennel, van rengeteg jó elektronikus zene. Aztán - ami mindig is így volt bármilyen undergroundban - az egész forma tevődik át szépen a popba. Ők persze átszínezik a maguk ízlése szerint, és ezzel fogyasztóbarátabbá is válik.

Mintha a te neveddel is egyre gyakrabban találkoznánk az overgroundban.
Én igazából már kinőttem az undergroundból. Az elsősorban mindig a fiatalok terepe, szerintem. Ezenkívül az undergroundhoz járul egy nagy adag sznobizmus. Ez a sznob réteg egyébként nagyon fontos az undergroundban, ez a társaság tartja el ugyanis. Én már kicsit öregesebben látom ezeket a dolgokat.

Akkor hát merre?
Ha még jobban megunom az undergroundot, tán csinálok egy fiú- vagy lányzenekart... de az még odébb van.

Haranghy Orsi

(Az interjú teljes szövege az augusztusi Freee Magazinban olvasható.)