Andrew Weatherall: "Összezúzni az elvárásokat"

Egy kiszámíthatatlan dj, aki nem tagadja, hogy hatott rá a glamrockos öltözködés, de szeret másfél évvel a kora előtt járni. A Freee Magazin interjúja Andrew Weatherall-lal, a Fabric egyik oszlopával.

Forrás: [origo]

Mi a helyzet a My Bloody Valentine Glider című ep-jével?
- Hú, a Glider ep... Homályosak az emlékeim, de tudom, ott ültek a banda tagjai végig, bár nem volt baj, csak látni szerették volna, hogyan készül a remix. Csináltam már olyan bandáknak remixeket, amelyek végig ott ültek, és mivel mi nem használunk gitárokat, a gitáros mindig felpattant és mondta, hogy "ööö, nem tudnál véletlenül ebből kevesebbet és abból többet használni?". De a My Bloody Valentine egész egyszerűen csak a folyamat iránt érdeklődött, nem érdekelte őket, ha teljesen szétszedem az egész zenét, csak látni szerették volna, hogy működik egy ilyen. És igen, ez egy korai, úgymond naiv darab, de talán ezért szeretik az emberek mindig, mert a maga összedobott stílusának megvan a vonzása. Úgy értem, mostanában hallottam a diszkókban, a fiatalok nagyon beindulnak rá.

Közös munkád a Primal Screammel?
- Még mindig működik, még mindig a barátaim, még mindig nagy hatással vannak rám, olyanok nekem, mintha a családom lennének. A Screamedelica és a korábbi munkák még mindig ütnek. Olyan emberek jönnek hozzám, akik öt-hat évesek lehettek akkor, amikor megjelent, és az idősebb testvéreiknek megvolt, onnan hallották. Ez azért érdekes, mert amikor én voltam fiatal, tizennégy-tizenöt éves, nem éreztem késztetést arra, hogy olyasmit hallgassak, amit a nálam idősebbek hallgatnak. Nehogy már ők mondják meg. Olyasmit akartam, ami az enyém. Minden alkalommal, amikor lemegyek a klubba, emberek jönnek oda hozzám, olyanok, akik a Screamedelicáról akarnak beszélgetni, és ez jól esik. Azt hiszem, ha egy nap abbahagyom, jólesően gondolok vissza erre a munkára egy svájci idősek otthonában.

Még mindig jó dolog Londonban lakni? Egy kis ideig távol voltál.
- Még mindig szeretek Londonban lakni. A legjobb város a világon, minden hibájával és a növekvő mocsokkal együtt... és nagyon drágák a bérleti díjak. Az én véleményem az, hogy amíg megengedhetem magamnak az itt élést, addig ki is élvezem ennek előnyeit. Sehova nem jönnek jobb bandák - a hét minden napján jobbnál jobb zenéket hallhatsz, filmeket nézhet, kiállításokat látogathatsz... addig, amíg élvezheted a város előnyeit, és itt az anyagiakra gondolok. De ha Londonban élsz, és egész nap a lakásodban bambulsz és pufogsz, hogy London milyen mocskos, akkor élhetnél Readingben is akár. Van egy csomó hátránya, de ezt rengeteg minden kiegyenlítheti. Annyi mindent tehetsz, láthatsz, hallhatsz. Per pillanat el nem tudnám képzelni, hogy máshol éljek. Próbáltam a vidéket, ami jó volt, de mivel nem vezetek, egyetlen buszjáratra voltam szorulva, harminc mérföldre Leedstől. Ez egyfajta Jack Nicholson-féle Ragyogás-effekthez vezetett, tudod, hazajön a csajod, és egy írógép előtt ülve talál téged, amint újra és újra ugyanazt gépeled. Szóval nem tudom... Azt hiszem, ha te vagy Roger Daltrey, van egy pisztrángteleped vagy valami hasonlód, helikoptered, vagy tudsz vezetni, akkor a vidéki élet teljesen jó lehet. De ha egy faluban ragadsz Pontefracten túl, semmi mással, mint egy mountainbike-kal, nagyon rád telepedhet az unalom.