Nemzetközi dzsigolók vigadnak - megvannak a jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Aki nem hallott még a dj Hell által gründolt International Deejay Gigolo Recordsról, az ott tevékenykedő művészek némelyikét mégis biztosan ismeri. Szombaton e díszes társaság néhány tagja lép fel a Deadcode partyján, a Vigadó téri Pachában. Öt darab kétfős jegyet sorsoltunk ki.
Vágólapra másolva!

Hell úr kiadója elsősorban techno-house-elektro vonalon virít, de mi sem áll távolabb tőle, mint a műfaji skatulyák sötét és levegőtlen világa. Ami az ajánlólevélben szereplő pártfogókat illeti, mások mellett Jeff Mills, Dave Clarke és a The Advent hozta már ide a munkáit. Avagy a bronzszoborral még nem rendelkezők közül említhetjük Miss Kittint és Tigát, akik nem kis részben az International Deejay Gigolónak köszönhetik a hírnevüket.

A szombaton a Pachában az ebből az istállóból érkező Play Paulról mindenekelőtt azt érdemes tudni, hogy ő a Daft Punk egyik tagjának, Guy-Manuel de Homem-Christo-nak az öccse. Első zenei tapasztalatait 1991-ben dobosként szerezte; innentől egészen 1996-ig számos amatőr heavy-rock-thrash-csapatban dobolt.

A fordulat '97-ben történt, amikor Play Paul nem viselte tovább a családi nyomást és "áttért" az elektronikus zenére. 1998-ban Romain Seóval megalapította a The Buffalo Bunch-ot, hogy minél több house-t csináljanak. Eddigi munkái többnyire francia kiadóknál, a bátyja labelénél, illetve a szintén Daft Punk-tag Thomas Bangalter kiadójánál jelentek meg.

Készített remixet Kylie Minogue-nak, Shaggynek, Modjónak, a Basement Jaxxnek... Emelett Anglia legsikeresebb house-labeleinél, a Defectednél és a Ministry of Soundnál is adott ki zenéket. Noha csak tavaly csatlakozott Hell kiadójához, máris két táncparkettbombát jelentetett a Gigolónál. Az egyik a Love Song, a másik pedig a Lalaland, ami Green Velvet egyik slágerének electro-house-átirata.

A másik gigolós, aki megjelenik a Pachában szombat este: Savas Pascalidis. Zenei alapjait a görög származású dj-apától, illetve a nyolcvanas évek diszkójából merítette. 1997-ben jelent meg a Helter Skelter, melyet a a kultikus bécsi Cheap Recordsnak szinte teljesen ismeretlenül küldött el - demokazettán. A számból óriási sláger lett.

Forrás: [origo]
Savas

Richard Bartz is felfigyelt rá, és a Kurbel Recordsnál kiadta Savas Sugarland Express-ét. A Kurbel Compilation-ön 1998-ban megjelent Discotheque című trackje szintén aratott, különösen Bartz mester keze alól kikerülve: az általa készített átirat a Groove Magazin top-10-es listáján az "év legjobb remixe" lett.

Ezután megalapította saját lemezkiadóját, a Lasergun Recordsot. Egy év kemény munka után kiadta a Cosmic Dancer ep-t, melyen kedvenc stílusainak, a nyolcvanas évek diszkójának és a technónak kitűnő egyensúlyú keverékét mutatva be. Ezek után az International Deejay Gigolo Records csapatához társult és kiadta Space Affair című ep-jét. 2002-ben Berlinbe költözött, ahonnan megjelentette, már a Gigolónál, a Galactic Gigolo című albumát - a fogadtatás minden várakozást felülmúlt. Aztán a Gigolo 6 cédéjén lévő Superman következett a Pascalidis-slágerek sorában. Ekkor meghívták a berlini Polar Tv rezidensének, a Lasergun Records pedig a legmeghatározóbb lemezkiadók egyikévé vált.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!