November 17-én, szombaton érkezik el az idő, hogy Dan von Schulz egy sajátos party keretében bemutassa a Musique Bistro albumát. A dj jó értelembe vett mániái közé tartozik, hogy szeret valamit egyedülálló és újító módon csinálni és ez a buli is ilyen lesz. A helyszín a Dokk Disco és a Studio közötti rész, amit mindkét helyről meg lehet majd közelíteni. Shulz egy olyan Magyarországon kevéssé ismert technikát használ majd, amelyet olyan nevek tettek ismerté mint Paul Van Dyk. A Serato nevű program a laptopon lévő számokat transzformálja úgy, hogy azok két lemezjátszón pörgő bakeliten szólalnak meg, így a hangzás még tökéletesebb.
"A zenéimet lemezekről digitalizálom, és így újra bakelitminőségben szólalhatnak meg"- mondja Shulz, majd hozzáteszi: "hát igen a kényelem nagy úr, hiszen így nem kell súlyos lemeztáskákat cipelni".
A '93-ban a DMC bajnokságon első helyet szerző dj az utóbbi időben kevesebbet játszott itthon, de a környékbeli országokban, vagy éppen Hollandiában sokszor hívták. "Most kezd a nevem megint forgalomba jönni"- magyarázza.
Az egyik Prodigy turnén is felvezető dj-ként szerplő Schulz, új ötletei közé tartozik például, hogy az egyik életmódmagazinnal összefogva egy kódkártya segítségével lehet majd elérni új albumait. Aki megvásárolja a lap aktuális számát talál benne, egy olyan kártyát, mint a mobiltelefonok felöltő egységei. Lekaparva a megfelelő részt megjelenik egy kód, amelynek segítségével elérhető lesz a kéthavonta frissülő új mixcsomag az inetrneten.
Fair: play
Schulz azt mondja: "Az ilyen "olcsó" letöltések jelenthetik a zenészek, és a közönség közti fair playt, hiszen két-három üres cd áráért, elérhetővé válik az album. Ráadásul közben a felhasználó megkapja a borítókat is, így otthon összeállíthatja magának a teljes lemezt.
A mixalbumot bármennyire is nyári válogatásnak szánták, egy kicsit darkos lett, írja róla kritika, viszont legalább változatos. Kilencvenes évek acid-kazettáit ídéző hangulatoktól a női vokállal támogatott slágeres tracekek is megtalálhatóak rajta. Akkor úgy foglaltuk össze az utolsó szám utáni hangulatot: "ezúttal a tengerparti hangulat kerül előtérbe: chillout, gitár, diszkós ütemek, és már el is felejtettük, milyen a sötét oldal. Darth Vader elment nyaralni".
Most pedig visszajött és november 17-én szombaton a Hajógyári-szigeten megmutatja, hogy milyen is élőben a Musique Bistro.