Hangminták rögös útja

A modern populáris zenék, s különösen az elektronikus tánczenei kultúra elképzelhetetlen a "mások" műveiből vett és újrahasznosított hangminták bevetése nélkül. Manapság mintegy magától értetődően gondolunk az alkotási folyamat eme speciális formájára (pláne ha nem vagyunk szerzői joggal foglalkozó ügyvédek - ők ugyanis éppen ezzel keresik a kenyerüket), márpedig ez sok évszázados esztétikai, sőt morális alapelveket ír felül, s mintegy újradefiniálja egy mű önállóságának, autonómiájának fogalmát.

A hangminták felhasználásának van természetesen egy határozott jogi aspektusa is - amíg ügyvéd él a földön, s léteznek a szerzői és szomszédos jogokról szóló törvények, addig ez így is lesz (s különben is, nehogy már sajnálni kezdjük tőlük a kenyeret).

Az első nevezetes jogi eset a brit M/A/R/R/S-kollektíva javarészt kollázstechnikával előállított, sok tekintetben időtállóan klasszikus Pump Up The Volume-jával kapcsolatos. Mikor a szám bekerült a toptenbe, rögvest "kapcsolt" a Stock-Aitken-Waterman csapat (a nyolcvanas évek híres-hírhedt slágergyárosai) és gyorsan beperelték mintázgató kollégáikat, amihez az ürügyet az szolgáltatta, hogy M/A/R/R/S-ék egy nyilatkozatukban bevallották: a szám egy egész kicsi részlete tartalmaz egy felismerhetetlenségig torzított elemet a trió egyik szerzeményéből.

Pump Up The Volume

A keresetet utóbb visszavonták, cserébe a perelt részlet már nem szerepelt az amerikai kiadáson. Mindegy, a szám enélkül is jó volt s ami még ennél is fontosabb, módfelett sikeres. Jó tíz évre rá hasonló procedúra végén kellett kiszedni a Lo-Fidelity Allstars Disco Machine Gun-jából a Breeders-féle Cannonball-ból származó zenei mintát (a szerencsésebbek még birtokolják a maxi azon korai verzióját, amelyen még ott szól az ominózus részlet).

Az első album, amit (1992-ben) jogosulatlan zenehasználat miatt kellett kivonni a forgalomból, Biz Markie I Need a Haircut című albuma volt - az amerikai szövetségi bíróság idevágó döntése egyben a hangmintahasználattal kapcsolatos szemlélet megváltozását is jelezte - ettől fogva tüntetik fel rendszeresen a zenei kiadványokon a minták forrását, ami egyben a megfelelő jogosultságok beszerzését is jelenti.

I Need Haircut

Ez persze jelentősen korlátozza a felhasználható hangminták számát is - számonként maximum csak egy-két, eredetileg más kompozíciójából kigyűjtött részt érdemes felhasználni, különben viszik az összes jogdíjat.

A másik alkalmazott metódust pedig interpolációnak szokás nevezni - ennek különösen Dr. Dre a mestere: ekkor összegyűjtött (s nyilván láncon, kenyéren és vízen tartott) stúdiózenészekkel játszatja fel újra azt a zenei részletet, amelyik úgy megtetszett neki - ekkor ugyanis elég csak a szerzőknek fizetni, a kiadók, meg az eredeti előadók pedig mehetnek a francba.

Hogy néha még a látszólag tisztázott hangmintahasználatból is problémák fakadhatnak, arra jó példa a Verve jó tíz éves Bitter Sweet Symphony című, még ma is sokszor játszott slágere, amelyért - mindezek dacára - a néhai zenekar, persze bírósági döntés nyomán, egy fillér jogdíjra sem jogosult.

A számhoz használt oly behízelgő, vonós hangminta ugyanis az egyik Rolling Stones-klasszikus (The Last Time) egy instrumentális feldolgozására (előadó: a néhai Andrew Oldham Orchestra, a Stones korábbi menedzserének big bandje) épült.

Bitter Sweet Symphony

A zenekar ugyan megállapodott az Andrew Oldham Orchestrával, ám a Stones hatvanas évekbéli portfóliójához kapcsolódó zenei jogok tulajdonosa (a hírhedett Allen Klein és az ő cége) utóbb sikerrel érvelhetett azzal, hogy a Verve 'túl sokat' használt az átadott nyersanyagból, így azután a Bittersweet Symphony összes joga Klein cégére szállt, szerzőként pedig azóta a Jagger-Richards duót kell feltüntetni, miként a jogdíj is az ő számlájukra érkezik.

Arról már nem is szólnánk, hogy mikor Grammy díjra jelölték a számot, akkor a jelölésben is ők szerepeltek az előadó Verve helyett, arról meg már nem is szólnánk, hogy Klein ezek után eladta a számot egy sokmilliós Nike-kampányhoz.

Richards a maga stílusában úgy nyilatkozott az esetről, hogy ez afféle, akaratán kívüli jogászi baromság, a fiúk meg írjanak még ennél is jobb számokat s akkor pénzüknél maradnak. Azért a neki járó royalty-t, gondoljuk, jól eltette, elvégre az apróért is le kell hajolni (pláne, ha nem is oly kis összegről van szó).

-minek-