Sík, tér, semmi, valami: Bak Imre

KIÁLLÍTÁS

Bevalljuk, a címet loptuk, ezt a frappáns szófüzért nem mi hoztuk össze, viszont úgy találtuk, Bak Imre színes mozdulatlanságba merevedő, érinthetetlen képeit jobban megragadja, mint a mi gyenge próbálkozásaink ("magyar Malevics", "színes Kassák", "kaleidoszkóp-művész" stb.), ráadásul egyik nagy rajongójának, Földényi F. Lászlónak szavai lennének ezek, mikor barátjának stílusát méltatta. "Sík, tér, semmi, valami", ennek alapján tökéletesen megragadható Bak Imre festészete, ezt lehet szeretni, nem szeretni, de mindenképpen érdemes megismerni, máskülönben lemaradunk XX. századi honi művészetünk egyik nagy, klasszikus alakjáról, aki 25 évesen már a Tate-ben állított ki, 1968-ban ott volt az IPARTERV-en, 1977-ben a Műcsarnokban önálló kiállítást szerveztek neki, majd az Iparművészeti Egyetem tanára lett, 2003-ban pedig monográfia jelent meg róla egy másik rajongó, Hajdu István tollából, ez mind a klasszicizálódás csalhatatlan jele.

A pop-arttal csúfolódó Marika (1967) és Bilbao (1993), a Guggenheim biztos az a lenti sárga

Ember legyen ugyan a talpán, aki a hideg mértaniság és hűvösen csillogó, fényes színek mögé rejtett jelentéseket megérti, persze önmagában a formára és a fényre való kizárólagos koncentráció már maga a jelentés, szóval ne csüggedjünk. Vesszen a figurativitás, éljen a kocka, hogy ez metafizika vagy szimpla színes kriksz-kraksz, eldöntheted október 11-ig a Budapest Galériában. Kis művészettörténet-óra élőben.