A hús életre kel: Pokoli disznótor a Nemzeti Színházban

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Színház első 2009-es bemutatója groteszk mű, amely erős gyomrot igényel, de ígéretes tehetségek állnak a produkció mögött, például a fiatal színész-rendező, Dömötör András, akit már a színművészetin Schillinghez hasonlítottak; valamint a Nemzeti válogatott legénysége. A szerző teljesen ismeretlen: Remenyik Zsigmond a Szép Szó-nál dolgozott, József Attila barátja volt, de kismester maradt a Nyugat nagyágyúi mellett. Pokoli disznótor című műve szintúgy ismeretlen, de mintha Örkény abszurd humorát egyesítené Móricz Zsigmond társadalomábrázolásával. A darab egy tanyán játszódik, télen, ahol éppen disznóvágásra készül a gazda. A torról késnek a vendégek, helyettük hívatlan vendégek toppannak be, a hangulat vészjósló, és aztán el is szabadul a pokol. A darab brutális verses komédia és misztikus mese egyszerre, amelyet a rendező zenével tesz még abszurdabbá: Hock Ernő és társai muzsikálnak. Egy újabb érdekes kísérlet a Nemzeti Színházban.

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!