Biciklis rappesek, futárpunkok

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Buppa a leghíresebb biciklis futár a fővárosban, mert ő rappel is. Annak idején az IMMC nevű, ún. underground kedvenc rapcsapatban kezdte a kilencvenes évek végén, majd rendszeres szereplő lett a Ludditák fellépésein, illetve a lemezükön is, aztán Dopeman is elmondta róla, hogy hát ez nem tud rappelni. Buppa tavaly év végén jelentette meg egy négyszámos ep-jét (Flaszter Maszter), most pedig tizenhétszámos nagylemezét mutatja be, aminek az a címe, hogy Royal Fixi Klub. Április 30-án ezt mutatja be Buppa a Corvintetőn, ahol a Tour De Funk zenekar kíséri majd, illetve fellépnek a következők: a Messenger Sux nevű biciklis punk együttes, a Vinyl Warriors, Balek MC és Azúr, továbbá Johnny Drama és Takeshi, valamint Mr. Stu és Dizko Masters, illetve az IMMC is szerepel majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!