A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Nagy Ervint üldözi az anyja

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

A július 21-i budapesti bemutató előtt három nappal már látható a Csókol anyád című vígjáték a balatonföldvári Kultkikötő színpadán. Az előadásban Nagy Ervin alakítja Sheldont, a nyámnyila fiút, aki árkon-bokron menekül házasságát is tönkretevő édesanyja elől, Vári Éva pedig a fiára akaszkodó, mindig mindent jobban tudó szülő szerepében komédiázik. A darabot egy amerikai drámaíró-házaspár, Sam Bobrick és Julie Stein írta, akik először Sheldon & Mrs. Levine címmel levélregény formájában vetették papírra a groteszk anya-fiú kapcsolatot, majd a történetből később színdarabot formáltak. Mindketten a televíziónál dolgoztak színműírói karrierjük előtt, Sam Bobrick volt például a Flinstones-rajzfilm forgatókönyvírója is. A kilencvenes évek elején nyergelt át színpadi darabok írására, és több mint 35 művet írt azóta, sokukat feleségével, Julie-val együtt. Többnyire komédiák születtek keze nyomán, azonban a vígjátéki szál mellett gyakran hangsúlyt kap a pszichológia is, akárcsak mostani darabjuk esetében is, amelyet Znamenák István, a kaposvári Csiky Gergely rendezője Csókol anyád címmel vitt színpadra.



A kétszereplős színdarab őrzi a regény levélstruktúráját, Nagy Ervin és Vári Éva párbeszéd helyett standup-comedy-szerű monológokban panaszolják el bajaikat. "A darab látszólag egy szimpla komédia, közben pedig egy csomó másik réteg húzódik meg az alján" - mondta Nagy Ervin, akit Woody Allen látásmódjára emlékeztette a darab. "Poéntól poénig van minden megírva, hálás műfaj. Persze, bulvárdarab, de az emberek nem hajlandóak bemenni olyan előadásra, ami nem szórakoztató burokba van csomagolva. Egyre inkább azt a világot éljük, hogy 'át kell vágni a közönséget', és azokat a dolgokat, amiket esetleg elsőre nem hallanának meg, vagy netán mélyebb társadalmi kritikát, elemzést tartalmaznak, be kell csomagolni egy jó fajta édességbe." Az előadás két estén át július 17-én (főpróba) és 18-án látható premier előtt a balatonföldvári színpadon; majd július 21-én debütál a Thália Színházban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!