A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
Kicsit talán csendesebbnek tűnik a 2024-es nyári átigazolási időszak, de ez csak az Európa-bajnokság és az olimpia árnyékában tűnhet így, ugyanis, ha kicsit jobban beleássuk magunkat a transzferekbe, akkor láthatjuk, hogy a világ legdrágább játékosai, világbajnokok és Európa-bajnokok váltottak csapatot a nemzetközi piacon, nem is akármilyen áron. Lássuk, melyik volt az az átigazolás, ami a legtöbb szurkolót meglepte.

Lezárult egy egészen hihetetlen átigazolási saga, ugyanis a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája címvédő Real Madrid júliusban hivatalosan is bemutatta új szerzeményét, a francia világbajnok Kylian Mbappét, akinek az érkezésére 80 ezer szurkoló látogatott ki a Santiago Bernabéu Stadionba. A Paris Saint-Germaintől érkezett francia válogatott támadó már többször is hangsúlyozta, hogy a Real Madrid legendája, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a példaképe. Mbappé a belépőjével a portugál támadó nyomdokaiba lépett, ugyanis 15 évvel ezelőtt Ronaldót is 80 ezer ember előtt mutatták be. Mbappé Ronaldóhoz hasonlóan szintén a 9-es mezben kezdi meg madridi pályafutását, amit máris egy kupasikerrel tett emlékezetessé, ugyanis szerdán már gólt szerzett az Atalanta elleni Szuperkupa-döntőben, amit meg is nyert a csapata.

átigazolás French superstar Kylian Mbappe signs contract with Real Madrid
Kylian Mbappé megcsókolta a Real Madrid címerét az átigazolás után
Fotó: Anadolu via AFP

Kylian Mbappé megszerzése azért is nagy szó, mert a Paris Saint-Germainnel nem hosszabbított a támadó, így ingyen érkezett Madridba, ahol szezononként 15 millió eurót keres majd. Mindemellett 100 millió eurós aláírási bónuszt kap, valamint a kereskedelmi bevételeiből is csak húsz százalék illeti meg majd a klubot.

Mbappé megszerzése azt is jelenti, hogy a világ négy legértékesebb játékosa közül hárman is a Realban fociznak. A Transfermarkt szerint jelenleg négy focista ér 180 millió eurót, Jude Bellingham, Erling Haaland, Vinicius Junior és Kylian Mbappé.

A Real Madrid nem csak Mbappéval erősített, ugyanis már a csapat kötelékében készül a brazilok legújabb csodagyereke, a 17 éves Endrick is, aki a Palmeiras történetének legfiatalabb játékosa lett, aki a felnőttek között pályára lépett, nem sokkal később pedig a gólszerzők rangsorában is rekordot döntött, ezen kívül ő lett az első az egyesület történetében, aki minden korosztállyal első lett. Érte nagyjából 50 millió eurót adott a madridi csapat, de ez 70-ig is felkúszhat majd a teljesítménye alapján.

 

Világbajnok átigazolás a másik madridi csapatnál

Az Atlético Madridban folytatja a Manchester Citytől érkező világbajnok argentin focista, Julian Álvarez. Az átigazolás logikája rendben van, talán a 75 millió eurós összeg tűnik magasnak, ami később 95-re is emelkedhet. Az argentin válogatottal két éve világbajnok Álvarez 2022-ben 14 millió fontért a River Plate-től igazolt a Manchester Cityhez, amelyet 103 mérkőzésen 36 góllal segített abban, hogy kétszer bajnok lett, illetve egy-egy alkalommal diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában, a klubvilágbajnokságon, továbbá elhódította az európai Szuperkupát és az FA Kupát. Az argentin szinte már mindent megnyert a pályafutása során, de Erling Haaland mellett nem sok esélye volt az első számú csatár posztra, míg Madridban kapóra jött Álvaro Morata pótlására.

Julián Álvarezért meglepő összeget fizetett az Atlético Madrid
Fotó: AFP

Eközben az angol bajnok Manchester City meglepően visszafogott volt, ugyanis csak a Troyes fiatal tehetsége, a mindössze 20 éves brazil Savinho érkezett, illetve a hatalmas City családon belül tért vissza pár játékos kölcsönszerződés után. 

 

Manchester vörös felében még mindig építik a csapatot

A Manchester United még mindig építkező fázisban van és Erik ten Hag, a csapat menedzsere még mindig ott tart, hogy korábbi játékosait gyűjti maga köré, ugyanis Matthijs De Ligt és Noussair Mazraoui személyében is két korábbi Ajax-játékos érkezett a Unitedhez a Bayern Münchentől 45 és 15 millió euróért, de Bolognából is jött egy holland csatár Joshua Zirkzee személyében, aki korábban szintén a Bayern játékosa volt, érte 40 millió fölött fizetett a United, amelynek nagy siker az is, hogy a csapatkapitány, Bruno Fernandes szerződést hosszabbított a csapattal.

A nyár legnagyobb igazolása Leny Yoro lett volna, a Lille-től érkező hátvéd hatalmas tehetségnek számít, de az első felkészülési meccsek egyikén hosszabb időre kidőlt. A mindössze 18 éves játékosért 62 millió eurót adott a United, ami soknak tűnik, de ha beválik, akkor hosszú évekre alapembere lehet az angolok védelmének. Az más kérdés, hogy csak egy év volt hátra a szerződéséből, de az angolok úgy gondolkozhattak, hogy csak így tudják elhappolni a Real Madrid elől.

Leny Yoróért 62 millió eurót aott a Manchester United
Fotó: Al-DOUMY / AFP

Szintén hír még a United háza tájáról, hogy dortmundi kölcsön után visszatért Jadon Sancho, aki a hírek szerint kibékült Ten Haggal, és egyelőre még mindig Manchesterben van, de nem kizárt, hogy őt elviszi a PSG. 

 

Angliából igazolt a Juventus és a Bayern is, Európa-bajnokkal erősített a Barcelona

Az átigazolási szezon harmadik legértékesebb játékosaként a brazil Douglas Luiz váltott klubot. Nem biztos, hogy sokan ismerik a 26 éves középpályást, aki az Aston Villától igazolt a Juventushoz. A brazil alapembere volt annak a csapatnak, amely a negyedik helyen végzett a Prmeier League-ben.

A Barcelona a spanyol Európa-bajnokkal, Dani Olmóval erősített. Szoboszlai Dominik korábbi lipcsei csapattársa még 2020-ban, a Dinamo Zagrebtől igazolt a németekhez, ahonnan most 55 millió euróért távozott. Olmo tavaly 2027-ig szerződést hosszabbított a lipcseiekkel, a katalán sztárcsapat pedig az abban foglalt kivásárlási árat tette le a németeknek. A spanyol klasszis ára a teljesítményének függvényében 62 millió euróra is emelkedhet.

Spain v England: Final - UEFA EURO 2024
Dani Olmo Európa-bajnok lett a spanyol válogatottal
Fotó: NurPhoto via AFP

A Barcelona 2030-ig szóló szerződést kötött a játékossal, akinek a kivásárlási ára 500 millió euró lesz. Olmo kulcsszereplője volt az idén Európa-bajnokságot nyerő spanyol válogatottnak, a németországi kontinenstornán három gólt lőtt és két gólpasszt adott.

A Bayern München új edzője, Vincent Kompany onnan erősített, ahol ismerősen mozog, vagyis Angliából. A Burnley korábbi menedzsere a Premier League-ből hozott el játékosokat, de nem éppen élcsapatokból. A Crystal Palace szélsője, Michael Olise 53 millió eurójába került a bajoroknak. Sikerült végre megszerezni a Fulham védekező középpályását, a portugál Joao Palhinhát is, akiért 51 millió adtak a németek. Palhinha már 29 éves, de remek mutatókat hozott össze a Fulhamben is, nem kizárt, hogy jól jár vele a Bayern.

 

A Chelsea külön fejezetet érdemel, Szoboszlaiék nagyon csendben vannak

A Chelsea-nél képtelenek leállni a költekezéssel, igaz ezen a nyáron nem emelkedtek olyan csillagászati magasságokba, de ezúttal is sikerült pár érdekes átigazolást összehozniuk. Enzo Maresca csapatába érkezett a portugál Pedro Neto a Wolvestól 60 millió euróért, a Leicestertől Kiernan Dewsbury-Hall, akiért 35 milliót adtak, a kapus, Filip Jörgensen 24,5 millióért a Villarrealtól, de itt még nem volt megállás. A 18 éves Omari Kellymanért 22 milliót adtak az Aston Villának, Aarón Anselminóért 16,5-et a Boca Juniorsnak, de jött még a Baseltől Renato Veiga 14 millióért, Caleb Wiley az Atlanta csapatától 10 millióért és a Barcelonától Marc Guiu, akiért szintén kifizettek 10 millió eurót. Mindez csak azért érdekes, mert a londoniaknak 40 főnél is nagyobb a jelenlegi kerete.

Ehhez képest a szaúdiak meglepően visszafogottak voltak nyáron, kiemelkedő igazolást Moussa Diaby jelent, akiért 60 millió eurót kapott az Aston Villa az al-Ittihadtól. A másik nagy költekező PSG is visszafogottabb volt, igaz, a mindössze 19 éves portugál középpályásért, Joao Nevesért 60 millió eurót adtak a Benficának, az ecuadori Willian Pacho pedig 40 millióért jött az Eintracht Frankfurttól. 

Kicsit aggasztó a Liverpool átigazolási politikája, ugyanis az új edző, Arne Slot nem kapott új játékosokat, sőt, távozott a csapattól a Brentfordhoz Fábio Carvalho, Thiago Alcántara visszavonult és Joel Matip sem kapott új szerződést.

Meg kell említeni még a bajnoki címről kevéssel lemaradt Arsenalt, amely megszerezte az Európa-bajnokság olasz felfedezettjét, Riccardo Calafioriért 45 millió eurót kapott a Bologna.

Az angol bajnokság hétvégén kezdődik, így sok idő már nincs megerősíteni a kereteket.

A legdrágább nyári átigazolások:

  • Julián Alvarez a Manchester Citytől az Atlétco Madridba 90 millió euróért
  • Dominic Solanke a Bournemouth-tól a Tottenhambe 64 millió euróért
  • Leny Yoro a Lille-től a Manchester United csapatáho 62 millió euróért

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!