Péterfy Bori vasutasnak áll

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Bár a Péterfy Bori & Love Band tagjai egy árva kukkot nem árulnak el a Téged Nem című új szám klipjének sztorijáról, a közzétett werkfotókból kiderül egy s más, például, hogy Péterfy Bori vasúti alkalmazottként tűnik fel, aki térdig érő piros csizmában és miniszoknyában igazgatja a váltókat és utazik kisebb-nagyobb vonatokon, de aztán átöltözik, és felbukkan egy férfi is. A klipet Gács Tamás és a zenekar korábbi klipjeit is jegyző Merényi Dávid készítette, és van egy olyan sanda gyanúnk, hogy a Hajolj bele klipjéhez hasonlóan stop-motion technikával készült, hiszen a fotós-rendező Gács láthatóan fényképezőgépet szorongat a werkfotókon. Még annyit lehet tudni, hogy létrejöttében közreműködött az Illés zenekar basszusgitáros-vokalistája, Szörényi Szabolcs is. Az elkészült művet a Zöld Pardonban mutatja be a zenekar a július 15-i nyárfelező koncertjén, majd pár nap múlva az [origo]-n debütál online, figyeljétek.

Fotó: Vajda Viktor

__________________________________________________

Aki nem jut el a Zöld Pardonba, az alábbi helyeken csípheti el a Péterfy Bori & Love Bandet:

július 10. Zamárdi, Balaton Sound
július 14. Baja, EFOTT
július 15. Budapest, Zöld Pardon
július 17. Tokaj, Hegyalja
július 18. Tusnádfürdő, Románia
július 24. Pécs, Barbakán
július.25. Debrecen, Campus fesztivál
július.26. Marosvásárhely, Félsziget fesztivál
július 30. Cegléd, Virga fesztivál
augusztus 8. Nagyharsány, Ördögkatlan feszt
augusztus 15. Sziget, MR2
augusztus 29. Szeged, SZIN
szeptember 12. Székesfehérvár, FEZEN fesztivál

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!