A Tiger Lillies is megmutatja, milyen a jó gyerek

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A tavalyi évad nagy szakmai és közönségsikere volt az Örkény Színház Jógyerekek képeskönyve című remek rémvarietéje, amely alapjául a Tiger Lillies nevű bizarr brechti brit formáció Shockheaded Peter című morbid, de roppant szórakoztató operája szolgált, amely a szigorú gyermeknevelésből űz gúnyt. Az Örkény-előadás zseniális volt, mindenkinek ajánljuk, de most lehetőségünk nyílik megnézni az eredeti produkciót is. Szeptember 25-én és 26-án újra Budapesten vendégeskedik a Tiger Lillies, immár harmadszor, és ezúttal a most már nálunk is jól ismert Shockheaded Peter-t adják elő, felújított változatban. Sőt, a hírek szerint szombaton az Örkény Színház színészei is fellépnek a hátborzongatóan magas hangú Martyn Jacques-kal és csapatával. A Tiger Lillies idén áprilisban vette elő első nagy sikerét, hogy alakulásuk húszéves jubileuma alkalmából leporolják, és kiegészítsék a 2003-ban készült The Gorey End dalaival. "Amit előadnak, zenekarnak színház, színháznak zenekar, performansznak koncert, koncertnek performansz" - így ajánlotta Parti Nagy Lajos író-költő az előadást, utalván a Tiger Lillies szürreális abszurd cirkusszá alakuló előadásaira. Már pedig ezt neki tudnia kell, ő magyarította az Örkény Színház darabjához a szöveget. A Tiger Lillies koncertjére a belépő 3500 forint 8elővételben 3000). Nézz részletet a Tiger Lillies előadásából!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!