Rényi András

Eredeti vagy hamis? - A műértés tudományos alapjairól

IV. A festő nevétől a festő kezéig

Láttuk, hogy az attributív figyelem a képet nem önmagáért nézi: a stílusjegyekre és az "összbenyomásra" mint jelekre - ennek vagy annak a művészkéznek az önkéntelen nyomaira - figyel. Ez volna a bizonyíték arra, hogy ő - és nem valaki más - volt jelen a kép festésekor. Én ezt a műértés csapdájának is látom. Mert a festmény elsajátítása sokkal komplexebb feladat - ezt épp a modern művészet tanította meg nekünk. Mert a kép egyszerre a fizikai kéz és a gondolkodó, kritikai szellem munkájának eredménye. Rembrandt egyik legfőbb találmánya az volt, hogy egy-egy képen belül képes volt rávenni a tekintetet arra, hogy mintegy megfigyelje magát. Rembrandt óta jobban tudjuk, hogy mit is csinálunk, amikor nézünk valamit.

Ennek példájaként vizsgáljuk meg Rembrandt önarcképét a londoni Kenwood House-ból. (19. ábra). Sajátkezűségét sosem vitatták, datálásában viszont megoszlanak a vélemények: 1661 és 1669 közöttre teszik. Mérete 114,5x94 cm, tehát alig kisebb a New York-i Frick Collection csak "pátriárkaként" emlegetett fejedelmien tekintélyes és pompázatos képénél. (20. ábra).

19. ábra

20. ábra

Olyan műről van szó, amelyben a mester vászon előtti személyes jelenlétének materiális bizonyítéka is van. A röngenfelvétel azt mutatja, hogy Rembrandt eredetileg a bal kezében tartotta az ecsetet, amelyet a kép jobb szélén elhelyezkedő vászonhoz emelt. Ez a tükörrel szemben ülő Rembrandt képe, mégpedig közvetlen festés közben - amelyet azonban a kész művön korrigálni kellett: Rembrandt ugyanis jobbkezes volt.

Animáció: Rembrandt a tükör előtt

21. ábra

A Louvre-beli önarcképen (21. ábra), amelyen - meglepő - először ábrázolta magát festés közben, ugyanezt a korrekciót kellett végrehajtania. A kenwoodi képen azonban érdekesebb dolog is történik. Feltűnő, hogy a kép egyes részei nagyon különböző mértékig vannak - úgymond - "kidolgozva". Az arc egészen aprólékosan - bár igen sajátos aprólékosság ez: nem abban áll, hogy a legapróbb festéknyom is a tárgy valamely olvasható részletét fedi le. Rembrandt az anyagot olyan pasztózusan rakja fel és úgy munkálja meg, hogy a festék rücskössége inkább metaforikusan sugallja a bőrfelület és a pórusok esetlegességét, mintsem imitálja azt. A festőszerszámok ehhez képest egészen elnagyoltak, ami miatt sokan vélték úgy, hogy a kép nincs befejezve. Kész munkáit is gyakran érte a vád, hogy "befejezetlenek". Állítólag az volt erre a válasza, hogy "egy kép akkor van készen, amikor alkotója elérte célját". Sajnos már nincs módunk megkérdezni tőle, hogy mi volt a célja a kenwoodi kép esetében.