Romsics Ignác

A történetíró dilemmája

5. Marx, a materializmus és az osztályharc

A 19. század másik nagy történetfilozófusának, Karl Marxnak a rendszerében a történelmi mozgás alapjellemzője ugyancsak a tézis, antitézis és szintézis hármasságára épülő szekularizált fejlődéseszme. Míg azonban Hegelnél a végső mozgatóerő a szellem, ennek helyébe Marxnál a gazdaság immanens tényezői lépnek. Minden történelmi jelenség a gazdasági-társadalmi "alapokból" ered; a politikai rendszerek, művészetek, illetve általában a szellemi világ alkotóelemei ideológiai konstrukciók. A történelmi mozgás a társadalmi osztályok gazdasági ellentéteiből fakad, s az ellentétes csoportok harca, vagyis az "osztályharc" formájában halad előre. Mindezek alapján az emberiség történelmét Marx öt nagy korszakra osztotta. Ezek a következők: "primitív kommunizmus" (vagyis ősközösség), antikvitás (vagyis rabszolgaság), feudalizmus, kapitalizmus, majd a szocialista átmenetet követő kommunizmus. Ezek közül - vélte Marx és vele még néhányan - az utolsó, a kommunizmus fogja megvalósítani a szabadság birodalmát, más szóval az Isten nélküli Isten államát. Marx teóriájában tehát a keresztény történelemeszme és eszkatológia teljes mértékben világiasult. A Gonosz és a Jó harca az elnyomók és az elnyomottak harcává változott, az "eredendő bűn" szerepét pedig a kizsákmányolás vette át.