Romsics Ignác

A történetíró dilemmája

4. Hegel dialektikán alapuló lineáris modellje

Egy évszázaddal később, a világtörténet filozófiájáról írott munkájában (Előadások a világtörténet filozófiájáról - Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte) Georg Wilhelm Friedrich Hegel immár teljes mértékben elvetette az isteni gondviselést mint a történelem irányító elvét. Helyébe az "abszolút szellemet" állította, amely a dialektika törvényei szerint valósítja meg önmagát. Míg a keresztény felfogás szerint az emberek azért nem ismerik cselekedeteik valódi célját, mert a történelmet Isten irányítja, Hegelnel az ész tölti be ugyanezt a szerepet. A világtörténet egységének és linearitásának Ágostonig visszanyúló keresztény elvét viszont megtartotta. Az állandó haladás Hegel szerint abban jut kifejezésre, hogy minden korszak átad valamit a maga értékeiből a következő korszaknak: a keleti világ a görögnek, a görög a rómainak, s római a germánnak. A germán világ felvilágosodással azonosított harmadik periódusát Hegel a minden tekintélytől mentes "ész uralmaként", vagyis az emberiség fejlődésének addigi csúcsaként jellemezte.