Sótonyi Péter Tamás

Az állatok mozgásának elemzése - A csirke kikelésétől a Spanyol Lovasiskoláig

IV. 3. Az elülső végtag rugózó működése

Az elülső végtag enyhíti a törzstől, illetve a talajtól kapott erős lökéseket. A ló végtagcsontjainak szögelése a rugózó mozgás szempontjából hátrányosabb, mint az ujjon és a talpon járó állatoké. A felső rugózó részt a lapocka porca, a vállöv izmos beágyazódása, a vállízület és a könyökízület statikus szalagrendszerei képezik. Az alsó rugózó rész a csüd a párta és a pataízület statikus szalagjaiból áll. A két rugózó rész között elhelyezkedő középső támasztó oszlop, az alkar, lábtő, lábközép statikailag közvetítő szerepet tölt be. A két rugózó rész között a végtag földre helyezésekor az állás az alátámasztás és a súlyeltolás szakaszában az alkar, a lábtő és a lábközép egységes oszlopként működik, és az erő rajta közvetlenül halad keresztül. A két rugózó rész közül a felső hosszabb, nagyobb kilengést is lehetővé tesz, és ez által jobb a rugózása, mint a főleg feszes, és erős szalagokból, inakból álló alsó rugózó rendszeré. Ugrások alkalmával a földtől kiinduló erős lökéseket nagyobb mértékben a főleg statikus izmok segítségével működő felső rugózó rendszer biztosítja. A törzs súlyának megfelelő nehézségi erő, és az azt ellensúlyozó, a talajtól kiinduló ellenerő találkozási pontja a karcsontban van. A végtagra ható két ellenkező irányú erőt elsősorban a karcsont rugózó működése egyenlíti ki. A karcsont előre haladó mozgás közben a mérleg szárához hasonlóan mozog. A láb felemelésének, előrelendítésének a szakaszában a karcsontnak mint teherkarnak a forgástengelye a vállízületben, az alátámasztás és a súlyeltolás szakaszában pedig a könyökízületben van. A kar tehát kétféle funkciót végez: egyrészt mint az erők ütközőpontja az erők egyensúlyát tartja fenn, másrészt a végtag legfontosabb rugózást lehetővé tevő készüléke.