Az NB I-es Békéscsabai Előre NK immár négy hónapja nem tudott begyűjteni egy árva pontot sem a bajnokságban. Pedig a csabaiak nagyszerűen kezdték az őszt: kétvállra fektették a Vasast a fővárosban, s több élen álló csapatot is megszorongattak. A lendület november 4-éig tartott, amikor még legyőzték az újonc Esztergomot, de aztán kifújt a csapat.
Sem a bajnokságban nem vitézkedtek a viharsarki lányok, sem a Magyar Kupában, ahonnan meglehetősen dicstelen körülmények között estek ki. A feszültség halmozódott, a szurkolók elégedetlenek voltak, a meccseken már egyenesen a vezetőedző Szabó Károly fejét követelték.
A szakvezető először a csapat előtt célzott rá: ha ő az akadálya a gyenge szereplésnek, készséggel lemond. A játékosok viszont kitartottak mellette, de jöttek az újabb vereségek. Az utolsó alig egy hete attól a Spartacustól, amely a Békéscsaba egyik legnagyobb rivális a kiesés elleni harcban. A Szpari otthonában ráadásul megalázó vereséget szenvedett a Békéscsaba, ami után Szabó Károly ismét bejelentette lemondását. Azt viszont addig nem fogadtak el a klub elnökségének tagjai, amíg pótlásáról nem gondoskodtak. Több jelölttel is tárgyaltak, de sorra mondták vissza az edzők a felkínált lehetőséget. Mígnem csütörtökön este Tobak Lászlóné - a '80-as évek békéscsabai csapatának remek játékosa, aki a '90-es évek közepén egyszer már irányította a viharsarki együttest - igent mondott.
Így aztán Tobakné szombaton ismét bemutatkozik a lila-fehérek kispadján, ami nem lesz számára leányálom, hiszen a Ferencváros érkezik Békéscsabára.
Jávor Péter
Korábban:
Példás büntetés a csabai kézibotrányért
Fórum: