Mindkét oldal taktikázik a német-holland rangadó előtt

Vágólapra másolva!
A D jelű kvartett tagjai mutatkoznak be utoljára az Európa-bajnokságon, és a "halálcsoport" rögtön egy hatalmas presztízsű meccsel nyit: a holland-német párviadal a 30 évvel ezelőtt, 1974-es vébédöntő óta mindig különleges jelentőséggel bír. Amelyik csapat itt veszít, az hatalmas hátrányba kerül, míg a csehek a csoport leggyengébb tagjának tartott lettek elleni győzelemmel (amely kötelezőnek számít a számukra) lépéselőnyre tehetnek szert.
Vágólapra másolva!

Az első csoportkörben az angol-francia mérkőzéshez a futballmúlt és a rivalizálás alapján csak egy találkozó fogható, és ez a német-holland összecsapás, amelyet a hetvenes évek óta mindig fokozott érdeklődés övez. A két gárda általában nem is szokott rácáfolni a várakozásokra, és legtöbbször kiváló meccset vívnak egymással: emlékezzünk csak az 1990-es vébére, vagy éppen az 1988-as és az 1992-es Európa-bajnokságra.

Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik gárda számít esélyesebbnek, hiszen az előkészületi találkozókon sem a németek, sem a hollandok nem villogtak, és bár papíron az Oranje jobb játékosokból áll, a germánok ellen ez nem nagyon szokott számítani, hiszen a Nationalelf rendre akkor nyújtja a legjobb teljesítményt, amikor senki sem várja tőle. A német közvélemény most is rendkívül szkeptikus, és erre meg is van minden oka, elég, ha csak a magyarok elleni meccsre gondolunk.

Ez a találkozó a szövetségi kapitányt, Rudi Völlert is elgondolkoztathatta, mert a jelek szerint a szakember alaposan átszervezi csapatát a hollandok elleni találkozóra. A németek utolsó edzéseit ugyan zárt kapuk mögött tartották, de a jólértesült német újságírók szerint a csapat a kissé defenzívnek tűnő 4-5-1-es felállást választja majd, de a két középső védő nem egyvonalban helyezkedik majd el, hanem Jens Nowotny amolyan klasszikus söprögetőként futballozik majd. A középpályán Dietmar Hamann és Frank Baumann dolga is elsősorban az ellenfél támadásainak megakadályozása lesz, viszont Michael Ballack szabadon szervezhet majd, és próbálhatja meg jobbnál jobb labdákkal ellátni az egy szem előretolt csatárt, Kevin Kuranyit.

A hollandok összeállítása is ígér meglepetéseket, mert azok után, hogy az Oranje az előkészületi mérkőzések nagy részén 4-4-2-ben futballozott, Dick Advocaat most várhatóan visszatér a németalföldiek által gyakrabban alkalmazott 4-3-3-ra. Mindez azt jelenti, hogy a három középcsatár (Makaay, Kluivert, Van Nistelrooy) közül csak az egyik lehet a pályán, és a befutó minden bizonnyal a manchesteri támadó lesz.

Olvasóinkat kérdeztük:
Nyakunkon a labdarúgó-Eb rajtja. Ön hogyan várja?
Tűkön ülve vágom a centit, 6963, 48.2 %
Nézek majd pár meccset, 4765, 33.0 %

Minek a rajtja?, 2705, 18.7%

Összesen: 14433

Köszönjük, hogy szavazott!



a várható kezdőcsapatok:
Németország: Kahn - Friedrich, Nowotny, Wörns, Lahm - Schneider, Hamann, Ballack, Baumann, Frings - Kuranyi.
Hollandia: Van der Saar - Reiziger vagy Heitinga, Stam, Bouma, Van Bronckhorst - Sneijder, Cocu, Davids - Van der Meyde, Van Nistelrooy, Van der Vaart.

(FOCIVILÁG)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!