A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
Vágólapra másolva!
Póta Georgina a második fordulóban, a legjobb 32 között búcsúzott női egyesben a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján, miután 4-1-re kikapott a dél-koreai Sin Jubintől.

A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos szerdán a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel találkozott, akitől öt játszmában kapott ki, írja az MTI.

Egy "köpésnyire" a magyar-norvég kézilabdameccs helyszínétől, nagyjából a találkozó szünetében szólították asztalhoz a játékosokat, a délelőtti program kezdetére szinte teljesen megtelt a Dél-párizsi 4-es Aréna, remek volt a hangulat. 

A 4-es asztalnál a Budaörs pingpongosa - aki a nyitófordulóban szombaton 1:3-ról fordított a német-kínai Shan Xiaona ellen - az első négy pontot gyakorlatilag odaajándékozta riválisának, ezután azonban zsinórban háromszor az övé volt a poén.

 A labdameneteket a dél-koreai próbálta meg irányítani, de sok hibával játszott, így 6-6-nál döntetlen lett az állás, 8-7-nél pedig először került előnybe Póta. A magyar játékos 10-9-nél szettlabdához jutott, ellenfele pedig hosszút ütött, így Póta szerezte meg a vezetést.

PÓTA Georgina
Póta Georgina alighanem utolsó mérkőzését játszotta az olimpián
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A két játékost 63 pozíció választja el egymástól a világranglistán, az ötödik olimpiáján szereplő Pótát a 71., ázsiai riválisát a 8. helyen jegyzik a női asztaliteniszezők között, ez azonban nem látszódott az asztalnál. A második felvonást nagyon rövid labdamenetek jellemezték, Póta nem igazán találta riválisa szervájának ellenszerét, Sin így 10-7-nél szettlabdákhoz jutott, a másodikat pedig a magyar hosszú ütésének nyomán értékesítette, kiegyenlítve ezzel a párharcot.

A harmadik játszmában a dél-koreai mintha megtalálta volna a játékát, a védekezés és a támadás is "jobban állt neki", így mindössze hat perc alatt behúzta a szettet.

    

A negyedik felvonás elején Sin két parádés egyenes tenyeressel lepte meg Pótát (3-0), Pink Márk szövetségi kapitány időt is kért, de így is csak 6-0-nál jött az első magyar pont, amiből már több nem is született ebben a játszmában.

Hasonlóképpen alakult az ötödik szett is, Póta könnyű pontokat adott riválisának, aki mellé még a szerencse is odaállt, necces ütése után már 5-0-t mutatott az eredményjelző. Innen szinte mindent bevállalt Póta, és fel is zárkózott 6-5-re, riválisa azonban 10-8-nál meccslabdákhoz jutott. Az elsőt Póta hárította, a dél-koreai kapitány időt kért, ezután pedig a magyar hosszú ütésével ért véget a találkozó.

Eredmény:
női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Sin Jubin (dél-koreai, 4.)-Póta Georgina (39.) 4:1 (-9, 9, 4, 1, 9)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!