Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
Kedden kezdetét vette az a sportág a párizsi olimpián, amelyben 1952 óta mindig született magyar érem, 1980 óta pedig mindig született magyar aranyérem. Gyorsasági kajak-kenuban az első napon magyar szurkolóként sorrendben a férfi kajak négyesért, a női kajak négyesért, a férfi kenu kettesért, a női kenu kettesért, a férfi kajak kettesekért és a női kajak kettesekért lehetett szorítani.
Napsütéses, szélcsendes időben, szép számban összegyűlt közönség (és madár) előtt kezdődött meg a program 9:30-kor, a férfi K-4 500 méter két előfutamával. A szabályok értelmében a számban az első két-két helyezett automatikusan bejutott a csütörtöki középfutamba, a többieknek még vissza kellett térniük kedden délután, a reményfutamban. A körülményeket nehezítette, hogy a versenyzőknek végig szembe sütött a nap, továbbá hogy minden két futam között legalább 10 perces idősávok voltak, ez pedig vontatottá tette a programot. A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar kajak négyes az első futam 5-ös pályáján kapott helyet.
Az egység jól rajtolt, féltávnál második helyen haladt a szerbek mögött, és ezt a helyet meg is őrizte, azaz délután pihenhet, mert 1:21,18 perces idővel, futammásodikként egyből bejutott a csütörtöki elődöntőbe.
A másik futamban Németország és Spanyolország zárt az első két pozícióban.
A második szám a női kajak négyes volt, szintén 500 méteres távon. Itt 11 helyett 10 induló volt, és a lebonyolítás is másként működött: az első három-három helyezett rögtön bejutott a csütörtöki A-döntőbe, a másik négy egység pedig a középfutamban folytathatja. A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású csapat a második előfutam 6-os pályáján haladt, és ugyan 250 méternél csupán negyedik volt, hatalmasat hajrázott, és végül 1:33,42-es idővel másodikként zárt Németország mögött.
Az elmúlt három olimpián egyaránt aranyérmes magyar női kajak négyes tehát biztosította a helyét a csütörtökön 13:40-kor kezdődő, nyolcfős A-döntőben!
A kenusok közül először a férfi párosok ültek hajóba, köztük az első előfutam 5-ös pályáján az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán egységgel. A hétfős futam első két helyén kellett végezni ahhoz, hogy valaki rögtön ott legyen a csütörtöki elődöntőben, ez azonban az 1:40,02-es idővel, negyedikként célba érő magyar párosnak nem sikerült.
Adolf és Hajdu tehát kedden délután a reményfutamban folytatja, onnan harcolhatja ki az olimpiai elődöntős szereplést.
Az új-zélandi kettős biztosan pihentebb lesz náluk, Max Brown és Grant Clancy ugyanis az előfutam elejétől kezdve látványosan visszafogott tempót diktált, a délutánt előtérbe helyezve – 40 másodperces lemaradásban értek célba az utolsó előtti pozícióban záró német duóhoz képest.
A női kenusok bemutatkozására sem kellett sokáig várni, itt a férfiakhoz hasonló módon a 13 induló egység célja az volt, hogy a maga előfutamában az első két hely valamelyikén zárjon. A Kiss Ágnes, Nagy Bianka alkotta, Európa-bajnoki címvédő magyar női kenu kettes a második előfutam 5-ös pályáján lapátolt, és gyakorlatilag végig a harmadik helyen haladt. A hajrában sem tudta igazán megközelíteni a kanadai és a spanyol párost, így az 1:56,82-es időt teljesítő magyar egység nem jutott be közvetlenül a péntek délelőtti középdöntőbe, a kedd délutáni negyeddöntőben viszont még küzdhet az ottani szereplésért.
Fél tizenkettőkor vették kezdetét a legnépesebb keddi versenyszámok, azok, amelyekben magyar indulóból több is volt. Először a férfi kajak kettesek jöttek, négy előfutamban húsz egységgel. Futamonként az első kettő a pénteki elődöntőbe jutott, a többiek a kedd délutáni negyeddöntőben folytathatják. A második futam középső pályáját Nádas Bence és Tótka Sándor Eb-címvédő párosa kapta, és a továbbjutás nem forgott veszélyben egy pillanatig sem. A magyarok sokáig vezettek, és ugyan a németek a végén megelőzték őket, 1:29,08-as idővel,
futammásodikként rögtön a pénteki középfutamba kvalifikálták magukat.
Kopasz Bálint és Varga Ádám kettőse az utolsó, negyedik előfutam 7-es pályáján versenyzett. Az olimpia előtt összeállt, az indulással váratlan lehetőséget kapott páros mindkét tagja jutalomként nyilatkozott a párosról, ám miután a K-1 1000 m olimpiai arany- és ezüstérmese ült a hajóban, nagy várakozás előzte meg a menetüket. Az ausztrálok rajt-cél győzelmet arattak a futam során, mögöttük a Kopasz-Varga páros a csehekkel harcolt nagyot a továbbjutásért, végül sikerrel:
az 1:29,37-es időeredmény második helyet, és középdöntőbe jutást ért a másik magyar kajak kettesnek is!
A keddi előfutamok programját a női kajak kettesek, szintén 20 egységnek megrendezett versenye zárja, szintén két magyar párossal: Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra a második futam 7-es, Pupp Noémi és Fojt Sára a negyedik futam 4-es pályáján lapátol majd.
Cikkünk frissül a többi eredménnyel.
előfutamok:
negyeddöntők (reményfutamok):