Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Már a meccs előtt volt valami a levegőben, amit az addig meglátogatott vb-összecsapások előtt nem éreztem. Sokkal többen voltak a médiabuszokon. Hatalmas sor kanyargott a sajtóbejárat előtt a stadionnál.
Mintha a világ összes újságírója erre a meccsre akart volna bemenni.
Ezért is voltam boldog, hogy mindenféle várólista nélkül azonnal bejutottam a stadionba. Az első pillanatban kissé mégis a szomorúság ült meg, amikor láttam, hová ültettek le. Asztalt, széket nem kaptam, mögöttem már csak két sor volt, majd jött a stadion teteje és mögötte a mélység. Ide, ebbe a szektorba tették azokat az újságírókat, akiknek nincs csapatuk a vébén. Egyre többen lettünk. A portugál szurkolóktól másfél méter választott csak el.
Nekünk Ronaldo mindig is a futball Istene marad, bárhol focizik és bármit csinál. Nagyon haragszom az angolokra, mert szerintem fel sem fogják, mit tettek vele Manchesterben. Persze, hogy megunta az egészet, persze, hogy kiborította a bilit, én is ezt tettem volna. Hogy mi lesz vele? Ezzel most nem foglalkozom, mert most az a lényeg, hogy a válogatottat vigye a csúcsra. Csapatot utána is ráér keresni, s ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy nem fog találni?"
Ezt a monológot egy középkorú portugál szurkoló mondta el nekem, miután csak annyit kérdeztem tőle, hogy mit szól Ronaldo mostani helyzetéhez. A többiek hevesen bólogattak. Nem volt kétséges:
CR csinálhat bármit, a portugál emberek akkor is imádni fogják.
Látszott ez a szurkolók öltözetén. Minden második drukker a sztár mezszámában, mezében, vagy egy olyan pólóban feszített, amin Ronaldo volt rajta. Ennél csöppet érdekesebb volt, hogy a kollégák, az újságírók, a tévések, rádiósok egy része is ezt az öltözéket választotta. Így ültek fel a stadion tetejére, így várták a kezdést.
Amikor az amerikai bíró elindította a meccset, valami egészen szürreális dolog vette kezdetét körülöttem. A kollégák előkapták a mobiljukat (van, aki többet is) és szinte másik dimenzióba kerültek. Az akkreditált emberek egészen kivetkőztek magukból, amikor meglátták CR-t. A kezdő sípszótól a végéig a telefonjaikat nyomogatták. Mint a gyerekek, akik a szülinapi zsúron megkapják az ajándékot.
Felálltak. Leültek. Szelfi. A 22. szelfi. A 222. szelfi. Videó. Chat. Messenger. Facebook. Whatsapp. Snapchat. Viber. Újabb 33 szelfi. Motyogás. Alélás.
Mert odalent, az irdatlan mélységben Cristiano Ronaldo focizott.
Az első félidőben CR volt a labdatemető. A másodikban megetette a rutintalan amerikai bíróval, hogy felvágták. 11-es, ő állt oda, belőtte, sporttörténelem, öt vb, mindegyiken gól, igaz, azt nem mondják hozzá, hogy ezeket kizárólag a csoportmeccseken szerezte, de a történelem akkor is történelem. Nincs vita.
Ilyen focimeccset soha nem láttam még. Az emberek hörögek, ha nála volt a labda.
Ha csak az első félidő után kellett volna véleményt írnom, akkor azt a 45 percet is besorolom azok közé, amelyek csalódást okoztak. Sőt, ez az állapot egészen addig tartott, amíg a bíró meg nem ette Ronaldo műesését. Nem véletlen volt iszonyatosan mérges a ghánai szövetségi kapitány, mert az ismétlések alapján ez bizony nem volt büntető. Ám tudják, nem mindegy, ki esik el. Otthon is volt pár olyan focista, aki művészi szintre fejlesztette ezt, Dombi Tibor vagy éppen korábban Kovács Kálmán. Márpedig, ha CR elesik, akkor az tizenegyes, be is lőtte, ezzel letépte csapatáról a béklyókat.
A tizenegyes berúgásának pillanata egészen különös volt odafent. Mintha angyal szállt volna le közénk, amely legördítette a szívekről a mázsás köveket.
Úristen, megy a telefon? Neked sikerült? Megvan a kép?" - kérdezték egymástól az önkívületben lévők. "Igen, megvan. Átküldöd? A tied jobb szögben készült."
A meccs ment tovább, született még négy gól, Ronaldót lecserélték, majd a szemtelen Osman Bukari fejelt közvetlen közelről Diogo Costa kapujába. Ekkor már 3-1-re vezettek a portugálok, szóval, ez a gól csak a szépítést jelentette. A ghánai focista jól orrba nyomta azzal a CR-es ünnepléssel - volt vér a pucájában, a 3-3 mindazonáltal jobban festett volna, ha a dermedő kapus mellett ügyetlenkedő lesipuskás nem esik el egy fűszálban. A portugál kapus, Diogo Costa magabiztosan húzott le, azt azonban nem vette észre, hogy Inaki Williams mögötte helyezkedik, így gyanútlanul tette le maga elé.
Inaki Williams odaszaladt, elvette a labdát, de elcsúszott, a portugál védők az utolsó pillanatban felszabadítottak.
Így nem a portugál kapus, hanem Inaki Williams lett a csoportkör első szakaszának legnagyobb lúzere.
De akkor, abban a pillanatban, amikor a telefonjait lassan leeresztő szelfihad felfogta, hogy mi történt, súlyos csend ülte meg a tájat. Könyvtárnyi csend. Mert ha Inaki Williams nem oly ügyetlen, ha belövi, ha egyenít, akkor a kedélyes teadélutánként induló, fiesztába torkolló este könnyen válhatott volna színházba illő drámává.
Az ám, a színház. A fő művész még mindig Cristiano Ronaldo. A karmester, a forgatókönyvíró, a rendező.
Aki, ha nyer, mémek ezreit hívja elő. Ha veszít? Tízezreit. A végén ott ült a padon, mutogatott annak a szerencsétlen Osman Bukarinak, aki utánozni merészelte. Na, itt lehetett volna kicsit nagyvonalúbb. Odamehetett volna hozzá a végén, egy ölelés, egy hátbaverés, egy közös fotó, egy szelfi, egy Whatsapp, egy Insta-aláírás - a 21. század modern futballjának jelképei.
A meccs után a metró felé botladozva-sodródva a tömegben csak egy dal szólt. Cristianoooo, ooooo, ooooo, ooooo. Hangosan, hamisan, józanul (Katarban hogy máshogy?), rekedten, rikoltozva, rendületlenül.
A király lejátszotta az első meccsét. Kettőt még biztosan fog.
Ha meg nem kettőt, hanem hatot, akkor akár világbajnok is lehet.
S akkor a vb-k szempontjából (még mindig) meztelen királyra végre rákerülhetne a korona. Meg egy kis ruha. Mert a vb-k szempontjából őfelsége, CR-király még mindig meztelen.
Doha, 2022. november 24. csütörtök.
