Az évek során Mourinho számtalan nagy győzelmet aratott, de alapvetően mindig olyan csapatot küldött a pályára, amelyet roppant nehéz megtörni, legyőzni. Amikor a United megverte az Ajaxot az Európa Liga 2017-es döntőjében, Mourinho azt mondta, hogy a siker a pragmatizmus diadala. A portugál azonban már rég nem egy pragmatikus edző,
hanem dogmatikus, aki teljesen beleőrült a saját elvei rabságába, sem labdát birtokolni nem akar, sem semminemű kockázatot vállalni.
A Sevilla ellen ismét bebizonyította ezt.
Ilyen hangulat fogadta az angolokat Sevillában:
Védekezés, hosszú labdák, egyéni akcióbefejezések – ez volt Mourinho taktikája. Se támadni, se labdát birtokolni, se semmit nem akart megint. Csak azt a gól nélküli döntetlent, amiért Sevillába utazott. „Kiegyenlített meccs volt. A számok azok, amik" – mondta a meccs után.
A számok azt mutatják, hogy a Sevilla 25-ször lőtt kapura, 57 százalékban birtokolta a labdát és 12 szögletet rúgott.
Mintha csak a Girona ellen játszott volna a spanyol bajnokságban. Mourinho tehát megint nem érezte cikinek a kis csapat szerepét.
Mourinho eszmerendszere
1. Az a csapat nyeri a meccset, amelyik kevesebb hibát követ el.Az, hogy végül elérte a célját, kizárólag De Geának köszönhető, akinek nyolc védése volt a meccsen. Hogy pontosan mit is jelent ez, azt az Opta mutatja:
korábban csak Edwin van der Sarnak kellett ennyiszer megmentenie a Unitedet a BL-ben (a Barcelona elleni döntőben 2011-ben).
A legtöbb erőtlen, gyenge lövés volt, de az első félidő utolsó perceiben kétszer is óriásit mentett. Mutatjuk a nagyobbikat:
„Közvetlenül a szünet előtt történt, így létfontosságú volt, hogy kivédjem – emlékezett vissza De Gea Luis Muriel fejesére a meccs után. – El kell ismerni, hogy jobb volt az ellenfél. Nagyobb helyzetei voltak és összességében is sokkal jobban futballozott."
Ahelyett, hogy helyeztem volna a labdát, azzal voltam elfoglalva, hogy minél több erőt adjak bele.
– mesélte az eset másik résztvevője, Muriel.
„Nem láttam a visszajátszást, de elképesztő védés volt – tette hozzá a magáét Vincenzo Montella is, aki szerint a Sevilla mindenki ellen gólra törően focizik, de van úgy, hogy semmi sem jön össze. – Volt elég helyzetünk ahhoz, hogy gólokat rúgjunk. Nem sikerült sajnos, de a mutatott játékkal elégedett vagyok."
Egy tökéletes világban a Sevilla két góllal nyerte volna ezt a meccset:
„Ha a visszavágót megnyerjük, továbbjutunk" – ez még nem is olyan nagy hülyeség, leszámítva azt, hogy ki se kellett volna mondani. Tudja mindenki. Amikor Paul Pogbára és az ő mellőzésére terelődött a szó (a francia utoljára 2014 áprilisában nem volt kezdő európai kupameccsen), Mourinho kitért a kérdés elől.
Ne beszéljünk Pogbáról, beszéljünk McTominay-ről. A meccs előtt azt kértem tőle, hogy állítsa meg Banégát. Szerintem remekül megoldotta
– dicsérte a 21 éves angol középpályást. Nem tudjuk, hogy melyik meccset nézte Mourinho, de nemhogy nem sikerült megállítani Banégát, de az argentin kifejezetten jól futballozott: nála többet (118) senki nem passzolt, ráadásul tíz (!) kulcspasszt osztott ki a társaknak.
Tavaly az Európa Liga-elődöntőjében a United 2–1-es összesítésben győzte le a szintén spanyol Celta Vigót, amelyet akkor az az Eduardo Berizzo edzett, aki Montella előtt a Sevillát is.
Az első meccset az angolok nyerték idegenben 1–0-ra, a visszavágón viszont ugyanazt a kockázatkerülő játékot játszották, mint most a Sevilla ellen.
A Celta 16-szor lőtt kapura, és csak John Guidetti szerencsétlenkedése miatt nem jutott döntőbe (a svéd gyakorlatilag üreskapus helyzetet rontott az utolsó pillanatokban). Nem biztos, hogy másodszor is ekkora szerencséje lesz Mourinhónak.
A Roma a Chelsea-t és az Atlético Madridot megelőzve elsőként jutott tovább a csoportjából. Valószínűleg kívánni sem tudtak volna jobb nyolcaddöntős ellenfelet a Sahtar Donyecknél.
45 percig úgy is nézett ki, hogy ez egy sima párharc lesz az olaszoknak, aztán hirtelen minden megváltozott.
„Az egyenlítő góljuk után fizikálisan és mentálisan is összeestünk – értékelt Eusebio Di Francesco. – Egyáltalán nem vagyok megelégedve a második félidei játékkal.
Túl sok hibát követtek el a játékosaim, köztük olyanok is, akiknek amúgy megvan a rutinja ehhez a szinthez. Szívem szerint a fél csapatot lecseréltem volna a második félidőben.
A Roma legutóbb 2011-ben veszített el úgy BL-meccset, hogy vezetett. Azt is a Sahtar ellen. Az ukránok Facundo Ferreyra és Fred góljával fordítottak. A brazilé kimondottan tetszetősre sikerült:
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói március 6-án kezdődnek, elsőként a Liverpool–Porto (5–0) és a Paris Saint-Germain–Real Madrid (1–3) párharcokkal.
Lesz-e öt angol csapat a nyolc között?
Ami a legfontosabb: lehet. A nyolcaddöntők első mérkőzésein ugyanis egyikük sem szenvedett vereséget. A Manchester City és a Liverpool gyakorlatilag páholyban van. Előbbi a Basel ellen idegenben nyert 4-0-ra, a Pool pedig a Portót intézte el szintén idegenben egy kapott gól nélküli laza ötössel. Papíron kényelmes a helyzete a Tottenhamnak, amely a Juventus otthonából tért haza egy 2-2-es döntetlennel - a londoni csapat egy 0-0-al is továbbmegy. A neheze most jön. A Chelsea 1-1-et játszott otthon a Barcelonával - itt nem a kékeknél az előny, mert Messi idegenbeli gólja nagyon sokat ér(het), míg a Manchester a sevillai 0-0-s döntetlen után látszólag kellemes helyzetben van.