Az élen álló ferencvárosiaknak kötelező a győzelemre készültek hazai pályán, a szeptember közepe óta nyeretlen, újonc Kisvárda ellen a Groupama Arénában. Arról nem is beszélve, hogy harminckilenc éve nem nyert abszolút újonc a fővárosi zöld-fehérek otthonában.
A Fradi ennek megfelelően azonnal átvette a játék irányítását, de az első 15 percben csak kisebb lehetőségekig jutott. A vezető gólra a 21. percig kellett várni, ekkor Ivan Petrjak kisszöglete után Varga Roland adott középre jobbról,
Abraham Frimpong pedig 10 méterről a jobb alsó sarokba fejelt.
Két perccel később megduplázhatta volna az előnyét a Ferencváros, de hiába lőtt szép mozdulattal kapura Leandro, a kisvárdai kapus, Felipe nagy bravúrral kiszedte a labdát a jobb felsőből. A Fradi a folytatásban sem állt le, így nem volt meglepő, hogy 33. percben már kétgólos volt a fővárosi együttes előnye: Varga Roland bal oldali szöglete után
Leandro fejelt Miha Blazichoz, aki közelről nem hibázott.
A 41. percben még Davide Lanzafame is feliratkozhatott volna a gólszerzők közé, de a bal oldali beadás után a fejesét elképesztő bravúrral a lécre tolta Felipe. Ez pedig egyben azt is jelentette, hogy kétgólos hazai előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.
Az 52. percben kis híján összehozta a Fradi a szépítő gólt a Kisvárdának,
de Marcel Heister felfejelt labdáját hiába nem tudta eltakarítani Dibusz Dénes, Frimpong kisegítette az ott ólálkodó Gosztonyi András mellől.
Ezt követően a Ferencváros járatta a labdát, a vendég együttes semmi veszélyt nem jelentett Dibusz kapujára, igaz, a hazai klub sem erőltette már a támadásokat. Ez pedig azt jelentette, hogy izgulnia nem nagyon kellett a meccsre kilátogató 7543 nézőnek.
Az utolsó 15 percben sem sokat változott a játék képe, de legalább annak örülhettek a hazai szurkolók, hogy beállt Böde Dániel, akit szinte azonnal szerelnie kellett a tizenhatoson belül becsúszva a kisvárdai védőnek.
A hajrában még az eső is eleredt, majd Lovrencsics Gergő a kapufát is eltalálta,
de a lényegen ez már nem változtatott semmit, a Fradi hozta a kötelező győzelmet, és kijavította a Haladás elleni botlását.
21Abraham Frimpong |
33Miha Blazic |
37Fernando Gorriaran |
53Artem Milevsky |
72Roman Karasyuk |
83Lucas |
88Pavlo Lukyanchuk |
Dibusz
Gergő
Blazic
Frimpong
Heister
Sigér
De Almeida
Roland
Gorriaran
Petryak
Lanzafame
Lukyanchuk
Berios
Ene
Vari
Gosztonyi
Mitosevic
Milevsky
Negrut
Ferencvárosi TC
90Dénes Dibusz |
8Lovrencsics Gergő |
25Miha Blazic 33 |
5Abraham Frimpong 21 |
26Marcel Heister |
18Dávid Sigér |
16Leandro De Almeida 74 |
97Varga Roland |
27Fernando Gorriaran 84 37 |
34Ivan Petryak |
10Davide Lanzafame 77 |
31Adam Holczer |
7Kjartan Finnbogason |
13Dániel Böde |
15Matias Ezequiel Rodriguez |
17Kornel Csernik |
23Lukács Bőle |
3Zsombor Takacs |
Kisvárda
84Felipe |
16Pavlo Lukyanchuk 88 |
26Theodoros Berios |
14Cornel Ene |
19Barnabas Vari |
21Andras Gosztonyi |
11Lucas 83 |
29Vuk Mitosevic 46 |
7Sassa 76 |
70Artem Milevsky 53 |
93Sergiu Negrut 64 |
1Mihai Adrian Minca |
3Rados Protic |
9Zoltán Horváth |
10Brana Ilic |
18Bohdan Melnyk |
28Matija Misic |
91Roman Karasyuk 72 |
A Honvédot is meglepte a Mezőkövesd
A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján. A kispestiek hat, a mezőkövesdiek három bajnoki találkozó óta veretlenek.
Az első percekben kissé aktívabb volt a vendégcsapat, de az első helyzetet mégis a Honvéd hagyta ki. A szünetig többnyire kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, de a kispestiek valamelyest veszélyesebb támadásokat vezettek.
A folytatásban is a piros-feketék próbálkoztak többet, de fölényük meddőnek bizonyult, mígnem egy sarokrúgást követően előbb Szappanos bravúrral védett, másodjára az újabb szöglet után azonban már ő is tehetetlen volt. A hazaiak egy ideig biztosan őrizték minimális előnyüket, Stefan Drazic beállítása viszont felpezsdítette a találkozót:
a kövesdiek szerb légiósa két szöglet után háromszor próbálkozott, harmadikra pedig a kapuba is talált.
A lefújásig a Honvéd támadott többet a győztes gólért, a nagyobb bravúrt mégis Grófnak kellett bemutatnia egy újabb Drazic-lövésnél.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1556 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Holender (64.), illetve Drazic (76.)
Budapest Honvéd: Gróf - Batik (Nagy G., 57.), Kamber, Baráth - Heffler, Pilík (Skvorc, 59.), Hidi, Gazdag, Kukoc (N'Gog, 78.) - Danilo, Holender
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szalai A., Silye - Cseri (Drazic, 73.), Szeles, Vadnai (Meszhi, 86.) - Molnár G., Vajda (Szakály D., 90.), Koszta
A Puskás Akadémia öt perc alatt lerendezte a Haladást
A Puskás Akadémia magabiztosan, 2-0-ra verte a vendég és sereghajtó Haladást szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában. A felcsúti gárda sorrendben ötödik hazai mérkőzését nyerte meg, a szombathelyiek viszont ebben a szezonban még nem győztek idegenben bajnoki találkozón.
A találkozó elején a Puskás Akadémia ragadta magához a kezdeményezést
és szép góllal megszerezte a vezetést: Hegedűs János indításával a 18. születésnapját ünneplő Kiss Tamás lépett ki ziccerben, majd 17 méterről higgadtan emelte át a kapujából kimozduló Rózsa Dánielt. A Haladás hátrányba kerülve támadni kezdett és ez lett a veszte, mert egy gyors kontratámadás végén Kiss ezúttal gólpasszt adott Josip Knezevicnek. A szünetig nem sok változás történt a játékban, a hazaiak magabiztosan futballoztak, míg a vendégeket láthatóan megbénították a bekapott gólok.
Fordulást követően egy "másik" Haladás jött ki a pályára:
többet birtokolták a labdát, lendületesebben játszottak, ám komoly helyzetekig nem jutottak. A Puskás Akadémia stabil védekezéssel őrizte előnyét és a három bajnoki pontot, melyet a mérkőzés összképe alapján megérdemelten gyűjtött be.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Puskás Akadémia FC-Szombathelyi Haladás 2-0 (2-0)
Felcsút, 763 néző, v.: Szőts
gólszerzők: Kiss T. (12.), Knezevic (17.)
Puskás Akadémia FC: Danilovic - Osváth (Heris, 63.), Szolnoki, Hegedűs J., Poór, Trajkovski - Urblík, Varga J., Mioc - Kiss T. (Radó, 76.), Knezevic (Bokros, 89.)
Szombathelyi Haladás: Rózsa D. - Habovda, Kolcák, Grumic, Bosnjak - Mészáros K. (Rabusic, 70.), Dausvili, Kovács L., Ofosu (Halmosi, 78.) - Gaál B. (Bamgboye, 62.), Priskin
"Szokásos" döntetlen az Újpest-Pakson
Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott otthon a Pakssal a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján. A két csapat sorozatban hetedik élvonalbeli összecsapása zárult pontosztozkodással.
Az Újpest óriási fölényben futballozta végig az első félidőt, jó néhány helyzetet is kidolgozott, azonban a kapu előtt rendre rossz megoldást választottak a hazai játékosok.
Nem sokkal a fordulást követően góllá érett a hazaiak fölénye, innentől kezdve pedig a paksiaknak kell fokozatosan kinyílniuk. Érkezett néhány bíztató vendég lehetőség, s
a 84. percben Bartha egy gyönyörű lövéssel megszerezte az egy pontot jelentő találatot.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 1435 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Beridze (62.), illetve Bartha (84.)
Újpest FC: Pajovic - Ristevski, Bojovic, Pauljevic, Burekovic - Sankovic, Onowo - Nwbodo (Balázs B., 85.), Zsótér (Diallo, 81.), Beridze - Novothny (Nagy D., 62.)
Paksi FC: Rácz - Kulcsár D., Gévay, Fejes, Báló - Papp K., Haraszti, Bertus (Bartha, 69.), Egerszegi - Hahn (Vági, 92.), Remili (Simon A., 59.)
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)
Ferencváros-Kisvárda Master Good 2-0 (2-0)
Puskás Akadémia FC-Szombathelyi Haladás 2-0 (2-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |