Guardiola csapata nyerte a városi rangadót, a United későn kezdett focizni
![David Silva, Manchester City](https://cdn.origo.hu/2023/12/3Crng5qCiLegpGhMOiy_ul2HwLqWvuI4Oc-cqG9AyVo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiYmZkNzNmZDdhYzQ1NzFiNzIyZTRlODAxNTFlYjZm.webp)
A minden sorozatot figyelembe véve 11 összecsapás óta veretlen, listavezető Manchester City az elmúlt három mérkőzésén győztes Manchester Unitedot fogadta a Premier League 12. fordulójának rangadóján. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Josep Guardiola edzette City volt, amely a mostani idényben mindössze egyszer, a Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen maradt alul. A Premier League-ben kilenc győzelem mellett két döntetlennel, a BL-ben a franciák elleni mérkőzés óta három sikerrel állt, valamint az angol Szuperkupa elhódítása mellett a Ligakupában is szereztek két győzelmet.
José Mourinhónak, a Manchester United menedzserének ez volt a 300. Premier League-mérkőzése, ráadásul az eredménytől függetlenül több összecsapást nyert ez idő alatt (189-et), mint bármelyik másik edző a szigetországban.
A két csapat között a mérkőzés előtt hat hely és kilenc pont volt a különbség, így egy vendégsikerrel a United belátható közelségbe került volna városi riválisához. Azonban úgy tűnt, ez csak hiú ábránd marad José Mourinho számára, ugyanis a Guardiola-csapat iskolafutballt mutatott be az első félidőben. Ahogy az várható volt, a City játékosai tiki-takáztak, a 12. percben pedig egy ötösig kijátszott akció végén David Silva bombázott David De Gea kapujába.
A világ- és Európa-bajnok spanyol karmester sorozatban a harmadik mérkőzésén volt eredményes.
A bekapott gól sem változtatta meg a Manchester United játékát, továbbra is a City akarata érvényesült. A macska-egér játék a 44. percben érhetett volna ismét góllá, az első találatban főszerepet játszó Bernardo Silva tálalt remek labdát Rijad Mahrez elé, az algériai szélső azonban éles szögből az oldalhálóba lőtt.
A mérkőzés képéről mindent elmond, hogy Guardiola csapata az első félidőben 69%-ban birtokolta a labdát, míg a Manchester Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt 45 perc alatt.
A fordulás után a Manchester City azonnal bevitte a második ütést.
Jesse Lingard labdavesztése után Sergio Agüero indult meg a United kapuja felé, a tizenhatoson belül kényszerítőzött Mahrezzel, majd éles szögből, bődületes erővel lőtt a kapuba David De Gea feje fölött, akinek arra sem volt ideje, hogy a kezét felemelje.
Az argentin támadó 1310 napja volt eredményes a Manchester United ellen. Legutóbb 2015 áprilisában szerzett gólt a Vörös Ördög elleni városi rangadón.
Az 57. percben visszajött a mérkőzésbe a Manchester United.
A csereként beálló Romelu Lukaku azonnal ziccerbe került, első labdaérintéséből eltolta a labdát Ederson Moraes mellett, aki kézzel elütötte a lábát. Anthony Taylor játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt, a végrehajtást Paul Pogba hiányában Anthony Martial vállalta magára, aki higgadtan a kapu bal oldalába gurított a jobbra vetődő Ederson mellett.
A 22 éves francia támadó a hetedik Manchester United-játékos, aki sorozatban ötödik Premier League-mérkőzésén volt eredményes. Ez korábban olyan legendáknak sikerült, mint Eric Cantona, Dwight Yorke, Ruud Van Nistelrooy, Wayne Rooney, Cristiano Ronaldo és Robin Van Persie.
A szépítő gól után José Mourinho lapot húzott 19-re. Pályára küldte a Juventus ellen szépségdíjas gólt szerző Juan Matát, és a chilei Alexis Sánchezt. A kitámadás azonban nagyobb területeket nyitott a Manchester City előtt, amely a 86. percben eldöntötte a mérkőzést. Bernardo Silva jobb oldali beadása teljesen üresen találta Ilkay Gündogant, aki lekezelte a labdát, és öt méterről a kapuba bombázott.
Győzelmével a Manchester City két pont előnnyel vezeti a tabellát a Liverpool előtt. A Manchester United a nyolcadik helyen áll, 12 ponttal lemaradva a városi rivális mögött.
Pep Guardiola 11. alkalommal győzte le José Mourinhót, többször mint eddig bárki.
12 ![]() |
33 ![]() |
42 ![]() |
48 ![]() |
86 ![]() |
A másik vasárnap esti mérkőzésen az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott a Wolverhampton Wanderersszel az Emirates Stadionban. A vendégek a portugál Ivan Cavaleiro góljával szereztek vezetést a 13. percben, majd a csereként érkező Henrih Mhitarjan egalizált a 86. percben. Az Arsenal ezzel minden sorozatot figyelembe véve 16 mérkőzés óta veretlen, és az ötödik helyen áll a tabellán. A Wolves a 11. pozíciót foglalja el.
Premier League, 12. forduló:
Manchester City-Manchester United 3-1 (1-0)
Arsenal-Wolverhampton 1-1 (0-1)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |