Két fordulóval a zárás előtt értek végleg véget a magyar remények, amelyek valójában nem is léteztek: aki ugyanis reálisan mérte fel az erőviszonyokat, annak számára már a horvátországi, illetve a svédországi 3-0-s vereség után nyilvánvalóvá vált, hogy Lothar Matthäus együttese számára a második helyezés nem lehet cél.
Ez mondjuk már a kvalifikációs sorozat elején egyértelműnek tűnt, de nálunk lassan már szokássá válik, hogy elérhetetlen célokat tűzünk ki magunk elé, aminek köszönhetően a csalódás is elmaradhatatlan lesz. A magyar válogatott, illetve az azt körülvevő közeg olyan, mint az a magasugró, akinek az egyéni csúcsa 210 centiméter, de a lécet 240-re teteti.
Így aztán hiába ugrik olyan, amellyel átvinné mondjuk a 230-at, az eredmény az lesz, hogy leveri a lécet - pedig ha a magasság alacsonyabb lett volna, akkor megvan a sikerélmény, na meg a lehetőség a tovább fejlődésre. Ha Geráék megőrzik azt a harmadik pozíciót, ahol jelenleg állnak (ami feltételezi, hogy még szereznek pontot), akkor az kiváló eredmény lesz, elvégre 1992 óta csak egyszer sikerült elszakadni a negyedik helytől - mivel azonban Matthäus a vébére való kijutást nevezte meg célként, így aztán a válogatott szereplése (a szövetségi kapitány saját mércéjével mérve) kudarc.
Áttérve a vébéért folytatott különversenyre, a horvát-svéd párviadalban sokáig a kroátok álltak jobban, köszönhetően annak, hogy tavaly szeptemberben nyerni tudtak Stockholmban - de most a máltaiak elleni pontvesztéssel ők kerültek hátrányba.
A jelek szerint a következő körben sorra kerülő Horvátország-Svédország találkozó dönt majd az első helyről, és ezen a meccsen a skandinávoknak egy döntetlen is elég lehet az üdvösséghez, míg déli szomszédunknak mindenképpen nyernie kell - és nem csak itt, hanem az utolsó fordulóban Magyarországon is.
A svédeknek persze még egy esetleges Horvátország elleni vereség esetén sem kell nagyon aggódniuk, mert ha utána verik Izlandot, akkor a legjobb csoportmásodik helyek egyike az övé lehet. Ami a bolgárokat illeti, nagy kérdés, hogy őket motiválja-e az, hogy odaérjenek a harmadik pozícióba - ha igen, akkor a magyar válogatottnak nagyon nehéz dolga lesz Szófiában.