Nyolcvanéves az első magyar focivébé-ezüst

French referee Georges Capdeville (C) looks on as the captains of the Italian and Hungarian national soccer teams Giuseppe Meazza (L) and Gyorgy Sarosi shake hands before the start of the World Cup final between the two countries, 19 June 1938 in Colombes, in the suburbs of Paris. AFP PHOTO / AFP PHOTO / STAFF

Nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon, azaz 1938. június 19-én érte el első világraszóló sikerét a magyar labdarúgó-válogatott, miután második lett a franciaországi világbajnokságon.

A harmadik labdarúgó-világbajnokságra az esélyesek egyikeként utazott el az 1910-es évek első aranykora után ismét az európai kontinens legjobb csapatai között emlegetett magyar válogatott. Dietz Károly szövetségi kapitány együttese teli volt nemzetközi szinten klasszisnak számító játékosokkal: hátul Háda és Korányi, elöl pedig a Zsengellér-Sárosi-Toldi-Kohut kvartett rémisztgette a riválisokat.

A magyar foci első, ma már méltatlanul keveset emlegetett, szinte elfeledett sikerét az Akadémiai Kiadó gondozásában, Dénes Tamás és Szegedi Péter tollából megjelent Az 1938-as vb-ezüst... és ami mögötte van című vaskos kötet lenyűgöző részletességgel dolgozza fel. Számtalan korabeli fotó mellett történelmi kontextusba helyezik a szerzők a történteket.

A könyv borítóján Giuseppe Meazza (jobbra) és Sárosi György a párizsi döntő előtti kézfogása Forrás: Akadémiai Kiadó

Ahogy a korábbi tornák, úgy az 1938-as sem lehetett teljes: a legjobb dél-amerikai csapat, Argentína a profi-amatőr viszály miatt nem kelt át az óceánon, az 1930-as vb-t hazai pályán megnyerő, de a legjobb európai csapatok távollétét zokon vevő

Uruguay szintén otthon duzzogott,

Brazília pedig - papíron - csak az amatőrjeit küldte. De a legjobb európai csapatok közül sem tudott mindegyik rajthoz állni: a polgárháború sújtotta Spanyolország érthető módon nem küldött csapatot, míg az osztrák Wundermannschaft megszűnt létezni, miután Ausztriát bekebelezte a náci Németország (anschluss).

Így aztán nem is volt annyira nehéz dolguk a legnagyobb esélyeseknek, azaz a magyaroknak és a címvédő olaszoknak. Előbbiek Holland-India (6-0), Svájc (2-0) és Svédország (5-1), míg utóbbiak Norvégia (2-1), Franciaország (3-1) és Brazília (2-1) legyőzésével masíroztak be a június 19-i párizsi döntőbe.

Szabó Antal kapus tornázza ki Giovanni Ferrari (világos felsőben) próbálkozását Forrás: AFP/Staff

Mi sem voltunk gyengék, de az olaszok ekkor vitathatatlanul a kontinens és feltehetően a világ legjobbjai voltak, bár ezt a dél-amerikaiak ellen vívott nagyon kevés meccs miatt nagy bátorság lenne leszögezni.

Az viszont tény, hogy a zseniális Vittorio Pozzo csapata 1930 és1938 között egy torna kivételével - az 1931-32-es Európa-kupát a Wundermannschaft nyerte - mindenhol nyert, ahol elindult,

azaz két világbajnokságon (1934, 1938), két Európa-kupán (1931, 1935) és egy olimpián (1936). A lehetőségeiket jól szemlélteti, hogy az egymást követő két vb-n Pozzo 22-es keretében csak hat olyan játékos volt, aki mindkét tornán ott lehetett, és közülük is csak ketten, Giuseppe Meazza és Giovanni Ferrari volt alapember, ők ketten játszottak mindkét megnyert vb-döntőben.

A párizsi finálé aztán papírforma eredményt hozott, különösen, hogy Dietz Károly váratlanul felforgatta a csapatot, amelyiknek nem volt ellenszere az olaszok gyors játékára, és végül 4-2-re kikapott.

Minderről a világbajnokság kezdete előtt megjelent cikkünkben részletesen is olvashat, ahogy a hazatérőket a Keleti pályaudvaron fogadó lincshangulatról is, ezúttal csak a kerek évforduló emléke előtt adózva elevenítettük fel a történteket.