A sportág avatott szakértői abban is egyetértenek, hogy ez gyökeres változást jelent a két évvel ezelőtti, franciaországi Eb-hez képest, akkor ugyanis az NBA-sztárok - a litván Arvydas Sabonis, valamint a jugoszláv Vlade Divac példáját említik - nemigen emelkedtek ki a mezőnyből. Ezzel szemben Törökországban, a negyeddöntőig eltelt időszakban már többen bizonyították, hogy nem véletlenül játszanak rendszeresen a világ legmagasabb színvonalú bajnokságában.
Első helyen említendő a németek két erőssége: Shawn Bradley és Dirk Nowitzki. A Dallas Mavericks kosarasai közül az idősebbik Bradley ugyan a pontszerzésben nem jeleskedik, de a védekezésben kiemelkedő teljesítményt nyújt. Nowitzki ugyanakkor a csapat legjobbja, hiszen az eddigi találkozók során átlagosan 26 pontot dobott és 8 lepattanót szedett. Jelenléte ráadásul önbizalommal tölti el társait is, akik így olyan megoldásokra is vállalkoznak, amilyenekkel egyébként valószínűleg nem kísérleteznének.
A spanyol Pau Gasol, akit a Memphis Grizzlies nemrég szerződtetett, szintén igazolta tehetségét: 15,3 pontja mellett 9,5 a lepattanóátlaga, a játék minden elemében az átlagosnál sokkal jobb teljesítményt nyújt. Csakúgy, mint a francia együttesben szereplő, mindössze 19 éves Tony Parker (San Antonio Spurs), aki elsősorban gyorsaságával és cselező készségével emelkedik ki a többiek közül.
Az orosz Andrej Kirilenko (Utah Jazz), a török Hidayet Türkoglu, a jugoszláv Predrag Stojakovic (mindkettő Sacramento Kings) és a szlovén Radoslav Nesterovic (Minnesota Timberwolves) valamennyien azt bizonyítják, hogy Európából egyre több olyan kosaras kerül ki, aki képes megkapaszkodni az NBA-ben, majd egy-egy eseményre hazatérve gyorsan és jól alkalmazkodik az eltérő játékrendszerhez és stílushoz.
Korábban:
Kiesett a címvédő a kosárlabda Eb-n