Az egyesület honlapján Dieter Krein klubelnök - akinek az irodáját szintén átvizsgálták - jelezte: mindenben támogatják a nyomozók munkáját.
"Nem tudok arról, hogy közülünk bárki törvénytelenséget követett volna el, ha kiderül, hogy mégis, akkor a bűnösnek nincs több keresnivalója nálunk."
A Bild című lap arról számolt be, hogy Kevin McKenza átigazolása robbantotta ki a botrányt: az újság úgy tudja, hogy a futballista idén márciusban a szerződése szerint - melyet cottbusi részről Dieter Krein, illetve Klaus Stabach menedzser írt alá - 1,8 millió márkáért került a skót élvonalbeli Hearts csapatához, a német egyesület azonban csak 500 ezret jelentett be eladási árként.
A rendőrök az összes 1997 óta kötött megállapodást elvitték és az adóhivatal munkatársaival együtt tanulmányozzák őket. Arra szeretnének választ kapni, hogy kettős könyvelés folyt-e a klubnál, vagy valakik saját fizetésüket "egészítették ki" az átigazolási díjakból.
Sebők Vilmos, a cottbusiak válogatott védője a klubnál folyó rendőrségi és adóhatósági vizsgálattal kapcsolatban azt mondta, hogy arról Eduard Geyer vezetőedzőtől értesült: "A kedd délutáni gyakorlás előtt röviden tájékoztatott bennünket az eseményekről, azt mondta, hogy a rendőrség pénzügyi visszaéléssel vádol néhány vezetőt, ezért a klubházat átmenetileg bezárták és lefoglalták a hivatalos iratokat. Mindenkit megnyugtatott, hogy minket nem érint ez az ügy. Azt kérte, hogy továbbra is azzal foglalkozzunk, ami a dolgunk és készüljünk a Freiburg elleni vasárnapi idegenbeli meccsünkre."
A futballistának Mátyus Jánossal együtt június 30-án lejár a szerződése: "Ha a vizsgálat az egyesület számára komoly következményekkel jár, akkor ez természetesen befolyásol majd abban, hogy maradok-e Cottbusban. Erről azonban korai beszélni, elvittek néhány iratot, más eddig nem történt. Mi nem követtünk el semmit, ezért félnivalónk sincs."
Korábban: