Vágólapra másolva!
Újra az európai kupák kerültek a férfi vízilabda középpontjába, s mindhárom kiírásban annak ellenére is komoly továbbjutási esélyük van csapatainknak, hogy a negyeddöntő első meccsein csak a Fradi játszott igazán jól, a Vasas és a BVSC szenvedve nyert. Még jobb a helyzet a Bajnokok Ligájában, mert ott a Domino-BHSE a végső győzelem egyik nagy esélyese.

Két meccset játszanak itthon az európai kupák negyeddöntőiben érdekelt magyar vízilabdacsapatok. A Bajnokok Ligájában a Domino-BHSE vasárnap a Kőér utcában a Dinamo Moszkvát (11 óra, TV2), délután a Fradi a Komjádiban (16.15, M2) a Partizan Belgrádot fogadja.

A bajnok Honvéd nem véletlenül a BL-győzelem egyik esélyese, hiszen Kovács István csapata mára lehengerlő támadójátékáról nevezetes. Ezt bizonyította első csoportmeccsén, Óbecsén is, ahol a két évvel ezelőtti BL-győztest verte biztosan. Persze, a BL-negyeddöntőben a címvédő Dubrovnik és a Dinamo Moszkva az igazi ellenfél, így aztán a Dinamo legyőzése nagy lépést jelentene a finálé felé. Ami persze szinte kötelező is, hiszen a Dinamo sem a régi, hat válogatottja elment, miközben a Kőér utcában három olimpiai bajnok pólózik.

A Fradi dicséretesen helytállt Belgrádban, s a 4-5 után komoly lehetősége van a továbbjutásra. A jugoszlávok is lelkes, fiatal pólósok, mint a mieink, tehát igaza lehet Gyöngyösi András edzőnek, amikor azt mondta, elméletben egyformák az esélyek, ám a hazai pálya mindent eldönthet.

Idegenben játszik a másik két kupacsapatunk, és szoros hazai győzelmük, szenvedő játékuk ellenére is bízunk a továbbjutásukban. A Kupagyőztesek Kupájában a Vasas-Plaket 9-7-re nyert a Cannstatt ellen, s a németek most azt mondják, képesek a csodára, egy európai nagycsapat kiverésére. Nagy napjuk lesz a visszavágó, hiszen először játszanak tévémeccset.

A LEN Kupában a BVSC Madridba megy a hazai 11-9 után, s az igen harcos, de középszerű Real Canoe Madridot otthonában is le kell győznie.

Ajánlat:

Klubigazgatója ejtheti ki a Partizant

Korábban:

Katona Horváth János

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!