Vágólapra másolva!
A West Ham 10 év után kiesett a Premiership élvonalából, miután a vasárnapi záró fordulóban csak döntetlent ért el a Birmingham otthonában, míg riválisa, a Bolton egygólos sikert aratott hazai pályán a Middlesbrough ellen. A Chelsea 2-1-re legyőzte e Liverpoolt, így megtartotta negyedik (BL-t érő) helyét, Owenéknek meg kell elégedniük az ötödik pozícióval, és az UEFA-kupaszereplés jogával.

Az már korábban eldőlt, hogy a Manchester United nyerte meg az angol bajnokságot, az Everton viszont még nagyon szerette volna elcsípni az egyik UEFA-kupás helyet, ám a kisebbik liverpooli csapat vasárnap otthon nem bírt a MU-val (Beckham és Van Nistelrooy válaszoltak Campbell korai találatára). A "szemfüles" Blackburn viszont idegenben nagyon elverte a Tottenhamet, elhappolva így a hatodik, azaz a második UEFA-helyet az idény során többször még a dobogóért is küzdő Evertontól.

A "nagy" Liverpoolnál viszont nem örülnek túlságosan az ötödik helynek, ugyanis a Mersey-parti drukkerek bajnoki címet, minimum pedig BL-indulást vártak volna a Houllier-társulattól. Mert a Vörösök a szezon kezdetén bár parádésan rajtoltak (sokáig veretlenül vezették a táblázatot), az "év végére" elhalványodtak. Utolsó esélyüket pedig vasárnap tékozolták el, ugyanis egy Chelsea-veréssel negyedikek lehettek volna, a finn Hyppiä találatára azonban Desailly és Gronkjaer hamar válaszolt, így a Kékek elcsípték a BL-vonatot, a Liverpool a sokkal kisebb presztízsű UEFA-kupában vigasztalódhat.

Érdemes megemlíteni a nyolcadik helyre befutó Southampton bravúrját, a Manchester City otthonában diadalmaskodó Szentek ugyanis a tizenegyedik pozícióról győzelmükkel hármat léptek előre az utolsó fordulóban.

Ami pedig az "alsóházat" illeti: a Sunderland mindössze 19 pontot szorgoskodott össze a 38 forduló alatt, s már több hónapja elbúcsúzott a legjobbaktól, de a 26 pontos West Bromwich szurkolói is már rég lemondtak az első ligás tagságról. Nemrég még a leedsiek is félhettek, az ausztrál Kewell és Viduka által vezérelt (korábban a BL-ben is vitézkedő) Elland Road-iak végül összekapták magukat, és a 15. helyen végeztek, megelőzve az Aston Villát és a Boltont. Utóbbi kettő is megtartotta első osztályú jogosítványát, a 10 éve Premiership-résztvevő West Ham (meglepő: 46 ponttal, 10 győzelemmel és 12 döntetlennel) azonban kiesett az élvonalból, miután csak döntetlent ért el a Birmingham otthonában, míg a nagy rivális Bolton 2-1-re legyőzte hazai pályán a Middlesbrough-t.

A szezon gólkirálya a bajnok Manchester United holland csatára, Ruud van Nistelrooy lett, aki ugye az utolsó meccsen is eredményes volt, s ezzel 25-re növelte találatainak a számát. A játékostársak és az szakma által is a legjobb játékosnak választott Thierry Henry (Arsenal) lett a második 24 góllal, a sokáig éllovas James Beattie (Southampton) pedig harmadik, 23-mal.

Premiership, 38., utolsó forduló:
Birmingham - West Ham 2-2 (0-0)
gól: Horsfield (80.), John (88.), illetve Ferdinand (66.), Di Canio (89.)

Bolton Wanderers - Middlesbrough 2-1 (2-0)
gól: Frandsen (10.), Okocha (21.), illetve Ricketts (61.)
kiállítva: Queudrue (78., Middlesbrough)

Charlton - Fulham 0-1 (0-1)
gól: Saha (33., 11-esből)
kiállítva: Kiely (31., Charlton)

Chelsea - Liverpool 2-1 (2-1)
gól: Desailly (14.), Gronkjaer (27.), illetve Hyypiä (11.)
kiállítva: Gerrard (90., Liverpool)

Everton - Manchester United 1-2 (1-1)
gól: Campbell (8.), illetve Beckham (43.), Van Nistelrooy (79., 11-esből)

Leeds - Aston Villa 3-1 (1-1)
gól: Harte (8.), Barmby (81.), Viduka (90.), illetve Gudjonsson (40.)

Manchester City - Southampton 0-1 (0-1)
gól: Svensson (34.)

Sunderland - Arsenal 0-4 (0-2)
gól: Henry (7.), Ljungberg (39., 78., 88.)

Tottenham - Blackburn 0-4 (0-2)
gól: Yorke (5.), Hignett (45.), Duff (48.), Cole (60.)
kiállítva: Poyet (31., Tottenham)

West Bromwich - Newcastle 2-2 (0-1)
gól:
Dobie (57., 72.), illetve Jenas (43.), Viana (80.)

[jp]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!