Európa-bajnokság, középdöntő, II. csoport, 2. mérkőzés:
Németország - Ausztria 29-23 (13-13)
Debrecen, 1000 néző
v.: Hansen, Pettersen (norvégok)
gól: Jurack 9/2, Baumbach 5, Danilovic 5/3, Melbeck 3, Blacha 2, Erfmann 2, Härdter 1, Schmidt 1, Althaus 1, illetve Logvin 8/6, B. Strass 4, Ofenböck 3, Spiridon 3, Engel 2, Teodorovic 2, Rotis 1
hetes: 7/5, illetve 6/6
kiállítás: 12, illetve 10 perc
Akár az ötödik helyre is odaérhet, de inkább a hetedik az elérhető a német nőikézilabda-válogatott számára, állítják a Debrecenben dolgozó német újságíró kollégák, akik úgy vélik, mivel az Eb után sok meghatározó játékos visszavonul, évekre előretekintve ez az utolsó olyan világverseny, ahol lehet remény a jobb helyezésre.
Márpedig egy ötödik pozíció sokat lendítene a helyzeten, hiszen a kontinensviadal első öt helyezettje automatikusan kvalifikálja magát a 2006-os, svédországi Eb-re.
Az osztrák ellenfél ugyanebben a helyzetben volt a mérkőzés előtt, így a találkozó kellően paprikás hangulatban kezdődött. A két edző, Ekke Hoffmann és Herbert Müller eddig is szószóló volt a játékvezetők tevékenységét földbe dorongoló küzdelemben, most egymás ellen kellett diadalra vinni a saját válogatottat.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a németek védekezése már nem volt annyira hatékony és agresszív, mint kedden a magyarok ellen, támadásban viszont Jurack jobban élt a hatosfal ellen. A másik oldalon Ofenböck és Spiridon mellett természetesen a góllövőlista éllovasa, Tanja Logvin jeleskedett.
13-13 után összekapta magát a német gárda, a szünetben biztos kellő tanácsot kapott mindenki Hoffmanntól, mert tíz perc elteltével 18-15-ös előny állt a nevük mellett. Beállt ugyanis az a Baumbach, aki egy nappal korábban is megmutatta, milyen remek kiegészítő ember (érthetetlen, miért nem a kezdőcsapatban kap helyet), ötödik találatával a 44. percre négyre nőtt az előny (20-16).
A német kapuban Gräfer végre megfelelő kapusteljesítményt nyújtott - ez nem volt jellemző a német csapat korábbi négy meccsére. A hajrában Herbert Müller próbálkozott mindennel: cserén keresztül a hisztin át az időkérésig, de csapata nem bírta el a terhet. Spiridont harmadik kétperces büntetése után piros lappal büntette a norvég játékvezető-páros, a különbség pedig folyamatosan nőtt.
A végeredmény 29-23 lett, Németország ezzel a győzelmével még életben tartotta Eb-kvalifikációs álmait.