Vágólapra másolva!
Bár a 78. percben még két góllal vezetett Barcelonában a Real Zaragoza labdarúgócsapata, a hajrában az emberelőnybe kerülő katalánok pontot mentettek a spanyol bajnokság 6. fordulójának nyitómérkőzésén.

Félig-meddig hozott csak szerencsét Ronaldinho 24 karátos arannyal díszített aranycipője, a brazil klasszis ugyanis nem tudta diadalra vezetni csapatát a Real Zaragoza elleni bajnoki mérkőzésen.

A két csapat a Nou Campban a következő összeállításban kezdte a mérkőzést:
Barcelona: Valdés - Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst - Márquez, Iniesta, Deco - Giuly, Ronaldinho, Eto'o
Zaragoza: César - Ponzio, Álvaro, Gabriel Milito, Toledo - Movilla, Zapater, Ewerthon, Cani - Savio, Diego Milito.

Az első félidő elég lagymatag futballt hozott, gyakorlatilag két említésre méltó esemény történt, mindkettőben az "aranylábú" brazil játszott szerepet. Előbb a 17. percben próbálkozhatott szabadrúgással, amely kevéssel kerülte el a zaragozai kaput, majd három perccel később sarokkal adott kötényt védőjének, s hozta helyzetbe Eto'o-t, ám a kameruni csatár lövését César kapus bravúrral, lábbal hárította.

A második játékrész egészen elképesztő fordulattal indult: a 48. percben Gabriel Milito fejesével vezetést szerzett a vendég együttes (0-1). Kitámadott a Barca, egy kontra révén pedig növelte előnyét a Zaragoza.

Ewerthon addig ügyeskedett, amíg az alapvonalnál megmentett egy labdát, visszapasszolt Saviónak, aki a 16-os jobb oldali sarkától hatalmas bombát csavart kapura, Valdés bravúrral kapott bele a jobb saroknál, a lecsorgó labdára Diego Milito érkezett, s egy lépésről a kapuba gyötörte (0-2).

A hajrában még egyszer feltámadt a Barcelona, Toledo szerelését szabálytalannak minősítette a játékvezető (kétségtelen, Van Bommel nagyot esett), a büntetőt Ronaldinho kétszer is bevágta - először a jobb felsőbe, majd a főszerepre vágyó játékvezető által megismételve a jobb alsóba (1-2).

Az emberelőnyben játszó Barca hatalmas offenzívát indított, a 83. percben Henrik Larsson ajtóablak-helyzetben lőtt a jobb kapufa mellé, majd Van Bronckhorst balról eresztett meg nagy bombát, ezt César ütötte ki. A 85. percben Eto'o 10 méteres bombája a lécen csattant, a labda pedig éppen az eldőlő César kezében landolt.

A 88. percben góllá érett a fölény: Álvaro és Césár egymásra várt, Eto'o közéjük ugrott, s nem okozott gondot az üres kapuba passzolva kiegyenlítenie (2-2), s ezzel beállítania a végeredményt.

A nap másik meccsén a Getafe hazai pályán legyőzte a Valenciát, így a vasárnapi mérkőzések előtt az élre ugrott a tabellán.

Primera División, 6. forduló:
Barcelona - Zaragoza 2-2 (0-0)
gól:
Ronaldinho (79., büntetőből), Eto'o (89.), illetve G. Milito (48.), D. Milito (53.)
piros lap: Toledo (78., Zaragoza)

Getafe - Valencia 2-1 (1-1)
gól: Riki (43.), Redondo (89.), illetve Villa (30.)
kiállítva: Villa (93.)

[origo]

Ronaldinho 24 karáttal a Zaragoza ellen/sport/focivilag/20050930topligak.html?pIdx=3
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!