Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának nyitómérkőzésén a Liverpool az utolsó percekben szerzett gólokkal verte az Aston Villát. Az Arsenal 3-1-ra verte a Sunderlandet, a Gerát nélkülöző West Bromwich ezúttal a West Hamtől szenvedett vereséget, a Blackburn a Charltont, a Fulham a Manchester Cityt leckéztette meg.

Nem lehetett arra számítani Birminghamben, hogy az Aston Villa és a Liverpool gólfesztivált tart majd, hiszen a hazaiak 11 meccs alatt 10 gólt szereztek, a Vörösök 9 meccsen hetet. Nem is hozott túl izgalmas játékot az első félidő, pedig biztatóan indult a meccs: az 5. percben Gerrard, Xabi Alonso összjáték után a spanyol középpályás honfitársát, Luis Garciát találta meg, aki 20 méterről lőtt, nem sokkal a bal kapufa mellé.

25 percet kellett várni az Aston Villa első lehetőségére, Phillips azonban nem csúsztatott elég pontosan. Az első félidő legnagyobb (egyetlen) helyzetét Cissé hagyta ki, Gerrard ötvenméteres indítása után a francia már csak Sörensennel állt szemben, de láthatóan nem tudta mitévő legyen, végül mellbelőtte a dán kapust.

A szünet után is Sörensen volt munkában, előbb csúnyán alászaladt egy beadásnak, majd javította hibáját, és kitolta Morientes löketét. A másik oldalon a csereként beszálló Angel brusztolt a védőkkel, majd Reinába püfölte a labdát. Rájöttek a csapatok, hogy az egy pont senkinek nem jó, így felpörgött a meccs, a nyakigláb Crouch száguldott el a jobb oldalon, majd középre lőtt labdáját Gerrard szúrta rá, de Sörensen nagy reflexszel mentett a bal alsó saroknál.

Az ellentámadásnál Baros szerezhetett volna volt egykori csapata ellen, ha igazítás helyett egyből az üres kapuba helyez. A meccs vége a Liverpoolnak sikerült jobban, a 84. percben Crouch és Ridgewell ölelkezett a kapu előtt, mindketten elestek, Bennett bíró büntető ítélt, amit Gerrard a bal alsóba gurított.

Öt perc múlva Zenden beadása után Crouch szerezhette volna meg első gólját a 'Pool mezében, de a védők megakadályozták ebben, az akciót azonban Xabi Alonso bal sarokban megpihenő bombája zárta le, eldöntve ezzel a mérkőzés sorsát.

Az Arsenal elég hamar eldöntötte a Sunderland elleni ütközetet, Reyes a 7. percben még kihagyott egy óriási ziccert, aztán a 12. percben Van Persie már a rövid sarokba zúdította Campbell passzát. A félidő végén Lauren nyargalt el a jobb oldalon, beadását Henry tessékelte be.

A második félidőben is továbbtartott az Arsenal nyomása, Henry pazar ollózása a bal kapufán csattant. A 75. percben váratlanul szépített a Sunderland: Stubbs egy lefejelt labdát passzolt 10 méterről a kapuba.

A 82. percben aztán Henry megnyugtatta az Ágyúsokat, s remek egyéni teljesítményt követően beállította a 3-1-es végeredményt.

eredmények, Premier League, 12. forduló:
Aston Villa - Liverpool 0-2 (0-0)
gól: Gerrard (84., 11-esből), Xabi Alonso (89.)

Arsenal - Sunderland 3-1 (2-0)
gól:
Van Persie (12.), Henry (36., 82.), illetve Stubbs (75.)

Blackburn - Charlton 4-1 (2-1)
gól:
Emerton (2.), Dickov (17.), M. G. Pedersen (59.), Bellamy (90.), illetve B. Hughes (36.)

Fulham - Manchester City 2-1 (2-1)
gól:
Malbranque (7., 45.), illetve Croft (21.)

Newcastle United - Birmingam City 1-0 (0-0)
gól:
Emre (78.)

West Ham United - West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól:
Sheringham (57.)

Portsmouth - Wigan 0-2 (0-0)
gól:
Chimbonda (48.), Roberts (79.)

Bajnokot fogad a Manchester Unitedhttp://origo.hu/sport/focivilag/20051104csucsrangadok.html?pIdx=2
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!