Vágólapra másolva!
Utolsó középdöntő-mérkőzésén Norvégia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon. Az elődöntőbe kerüléshez legalább hat góllal kellett volna nyerni, ehhez sajnos a csapat csak 2-1-nél volt "közel", utána végig futott az eredmény után. A címvédő 34-31-es győzelme azt jelenti, hogy Németországgal együtt bejutott az elődöntőbe, a magyar együttes szombaton Svédország ellen az 5. helyért csatázhat.

Eredmény, Európa-bajnokság, középdöntő, I. csoport, 3. forduló:
Magyarország - Norvégia 31-34 (16-17)
Göteborg
v.: Goulao, Macau (portugál)
gól: Görbicz 6/6, Mehlmann 5/1, Tóth T. 4, Balogh 4, Ferling 3, Szűcs 3, Szamoránsky 2, Kirsner 2, Borbély 1, Siti E. 1, illetve Hammerseng 8/2, Kari Mette Johansen 7, Aamodt 7, Sörlie-Lybekk 4, Breivang 3, Nostvold 2, Riegelhuth 2, Kristine Lunde 1
hetes: 8/7, illetve 4/2
kiállítás: 4, illetve 6 perc

A magyar válogatott korábban összesen 66 alkalommal meccselt a skandinávokkal, s 48 győzelem, illetve 3 döntetlen mellett 15-ször kapott csak ki. Igaz, az Eb-k során ez a mérleg már nem ilyen jó, sőt: négy meccsből négyet veszítettünk, kétszer tragikus különbséggel, 14, illetve 15 találattal.

Sajnos a macedón válogatott nem tette meg azt a szívességet, hogy pontot, pontokat szerezzek a németektől, így egyetlen út maradt az elődöntőbe jutáshoz, minimum hat góllal kellett legyőzni a címvédő norvégokat.

Forrás: bolcs27.hu

Siti Eszter
Forrás:
bolcs27.hu

Idegesen kezdte a találkozót a magyar együttes, Görbicz két lövést is elrontott (egyet kapufára, egyet csúnyán kapu mellé), s bár Hammerseng révén a norvégoknál volt az előny, előbb Szamoránsky egyenlített, majd a győri irányító hetese révén már nálunk volt a vezetés.

Hiába védett Pálinger hetest is, a 8. perc elejére a norvégok átvették ismét a vezetést a beállós Sörlie-Lybekk révén, sőt két gyors indulást követően Breivang, és ismét Sörlie-Lybekk góljaival hamar háromra nőtt az előny (4-7).

Sajnos se védekezésben, se támadásban nem muzsikált fényesen a csapat, Görbiczet le is cserélte Németh András a 12. perc elején. S bár Pálinger is védett pár lövést, Katrine Lunde még jobb százalékkal állta a sarat a másik oldalon.

Ami nekünk nem ment, azt a másik oldalon Hammerseng és a jobbszélső Aamodt vezérletével a norvégok megcselekedték: akár átlövés, akár lerohanás, akár szélsőjáték, mindenben fölénk kerekedtek.

14-9 után kicsit megtorpant az Európa-bajnoki címvédő, Ferling, majd Szűcs két góljával sikerült közelebb lopakodni (12-14). Hogy ne legyen nagyobb baj, arról Hammerseng gondoskodott, ám a hajrára feltámadt együttesünk, s Görbicz büntetőinek is köszönhetően sikerült egyenlíteni (16-16). Az utolsó percben aztán Hammerseng saját maga 5. találatával 17-16-ra alakította az állást, ami nem is változott a szünetig.

A második félidőt emberhátrányban kezdte Norvégia, de Marit Breivik még azt is megkockáztatta, hogy kapusát lehívta, s hat mezőnyjátékossal támadtatta csapatát: a gyakorlás bejött, Breivang betalált (16-18). Maradt a norvég előny és fölény, 20-18-nál ráadásul Kirsner a "göteborgi télbe" lökte ki Johanssent, jogos kiállítás - Hammerseng pedig hét méterről büntetett (18-21).

Az emberelőnyt Breivang, Aamodt,majd Sörlie-Lybekk is kihasználta (18-24), Németh András időt is kért. Az 5-0-s norvég rohanás után Mehlmann, majd Szűcs talált be, Borbély Zsanett is megszerezte első Eb-gólját.

Az utolsó tíz percnek 29-25-ös norvég előnnyel vágtak neki a csapatok, Mehlmann és Siti révén sikerült faragni a hátrányból (27-30), ám Görbicz elbohóckodott egy büntetőt, a két szélső, Johansen és Aamodt meg lövőleckét tartott a magyar kapusoknak...

A hajrában még három alkalommal gyakoroltatta a szakvezetés a vészkapussal való játékot, ám labdaszerzés után Kirsner és Tóth még az üres kapuba is képtelen volt betalálni.

A vége 31-34 lett, Norvégia Németország társaságában elődöntős lett, Magyarország a legjobb esetben is csupán ötödik lehet.

Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Felvettük a harcot a norvégokkal, de két rossz öt perc miatt elvesztettük a találkozót. Úgy vélem, az ő csapatuk most a legjobb a tornán, ezért ez az eredmény a jelenlei helyzetünkben megfelelőnek mondható. Problémáink ugyan ezúttal is voltak, Pálingert például azért kellett lecserélni az első félidőben, mert rosszul érezte magát, ám erre nem lehet fogni a vereséget. A norvégok gyorsabbak voltak mint mi és megérdemelten győztek. Még nincs vége az Eb-nek, meg akarjuk szerezni az ötödik helyet, ami nagyon sokat érhet."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!