A jövő évi budapesti öttusa-világbajnokság kapcsán ezúttal a már két egyéni vb-arannyal rendelkező Balogh Gábort kerestük fel, aki egy - nem túl hízelgő - szóval is le tudta írni a magyar sport helyzetét, és a mögötte hagyott évvel sem volt túlságosan elégedett. Az olimpiai ezüstérmes versenyző elmondta, elsősorban fizikálisan van pótolnivalója a világbajnokságig, s beszélt arról is, miért nem lehet doppinggal komoly előnyre szert tenni a sportágában, illetve miért esik nehezére az öttusára összpontosítani.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Gerevich Aladár kardvívó hat olimpián összesen tíz érmet szerzett: hét aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Ez több is lehetett volna, ha nem maradnak el a játékok a háború miatt 1940-ben és 1944-ben. Gerevich ugyanis először 1932-ben, 22 évesen, utoljára pedig huszonnyolc évvel később 1960-ban 50 évesen ért a csúcsra.