Vágólapra másolva!
Lázár Vilmos arany-, Hódi Károly bronz-, míg az egyéniben 10. Nyúl Zoltánnal kiegészülő magyar csapat ezüstérmes lett a lengyelországi Warkában rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon. 

Lázárnak úgy sikerült végrehajtania a bravúrt, hogy csak az ötödik helyen állt a zárószám, az akadályhajtás előtt, ráadásul elkövetett egy verőhibát - amelyért 3 hibapont jár - és minimális időtúllépése is volt. Csakhogy riválisai még nála is sokkal többet rontottak. A vasárnapi verseny előtt élen álló - Lázárt több mint három ponttal megelőző - német Sebastian Warneck például szintén egyszer hibázott, csakhogy míg a magyar klasszis 0.72 mp-cel lépte túl a limitidőt - ezért pontosan ugyanennyi, azaz 0,72 hibapont jár -, addig Warneck egy század híján 5 másodperccel.

A másik két magyar induló, Hódi Károly és Nyúl Zoltán nem rontott, azonban az akadályhajtás előtt második Hódi 6.66 másodperccel volt lassabb az előírtnál, így nem tudta megelőzni Warnecket és Lázár is elébe került, azaz a harmadik helyen zárt. Nyúl ebben a számban második lett az egyetlen hibátlan, de összetettben hátul álló svéd Axel Olin mögött, mivel egyetlen verőhibája sem akadt, s csupán 12 százados időtúllépés miatt kapott minimális büntetést. Nyúl nagyszerű zárónapi teljesítményének köszönhetően hét helyet előrelépve lett tizedik.

Lázár elsősorban kiegyensúlyozottságának köszönheti az aranyérmet, hiszen díjhajtásban hetedik, maratonhajtásban ötödik, akadályhajtásban pedig hatodik volt minden idők egyik legszorosabb viadalán, amelyen az összetett első három helyezettje között kevesebb mint egy hibapont volt a különbség.

"Hiába erősségem az akadályhajtás, nemigen bíztam az aranyéremben, hiszen csak az ötödik helyről vártam a zárószámot, azaz mások hibája is kellett a végső sikeremhez. Meg kell jegyeznem, hogy a német pályaépítő nagyon sportszerű volt, hiszen annak ellenére rendkívül technikás pályát épített, hogy egyéniben és csapatban is a németek vezettek. A nehéz pálya pedig nagyobb esélyt kínál a hátrébb állóknak a felzárkózásra. Összességében teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár maratonhajtásban hibáztam, míg díjhajtásban szerintem kissé lepontoztak a bírók" - mondta az egyéniben 1999 és 2001 után harmadszor, összességében pedig hetedszer világbajnok Lázár.

Csapatban a hollandokat sikerült megelőznie a magyar triónak, így - akárcsak két éve - ezüstérmes lett. A csapatverseny során minden számban az együttesek leggyengébb tagjának eredményét veszik ki a számításból, azaz az akadályhajtás során Hódi eredménye nem számított, míg a díj- és maratonhajtásban Nyúlé.

Eredmények:
egyéni, világbajnok:
Lázár Vilmos (Magyarország) 142,12 hibapont
2. Sebastian Warneck (Németország) 142,53
3. Hódi Károly (Magyarország) 142,91
...10. Nyúl Zoltán (Magyarország) 150,00

csapat, világbajnok:
Németország (Rudolf Huber, Klaus Tebbe, Sebastian Warneck) 274,27 hibapont
2. Magyarország (Hódi Károly, Lázár Vilmos, Nyúl Zoltán) 278,49
3. Hollandia (Ben Gosschalk, Mieke van Tergouw, Harrie Verstappen) 280,14

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!