Vágólapra másolva!
Bonnban október 13-án tartják meg a címvédő Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 12 játszmás világbajnoki döntőjének ünnepélyes megnyitóját, majd a sorsolást. A párharc első partiját másnap játsszák. Bonnban 1,5 millió euró a díjalap, amelyet egyenlő arányban osztanak meg a küzdő felek között. Anand a mexikói nyolcfős, kétfordulós világbajnoki versenyen végzett az első helyen, de a szabályzat visszavágó jogot biztosított a korábbi világelsőnek, Kramnyiknak. Az orosz exvilágbajnok a meccs előtti interjújában bejelentette, hogy három hivatalos szekundánsa az orosz Szergej Rublevszkij, a francia Joel Lautier és Lékó Péter!

Újabb diplomáciai csatározás után 2006 őszén Elisztában játszották le a címegyesítő mérkőzést. A bonyodalmaktól sem mentes, pszichológiai hadviseléssel fűszerezett címegyesítő világbajnoki döntő rapid rájátszásban az orosz Vlagyimir Kramnyik győzelmével végződött.

Topalov hiába követelt visszavágót, erre nem került sor, sőt a bolgár exvilágbajnok az aláírt szerződés alapján elvesztette a jogot, hogy a következő nyolc résztvevős vb-n játsszon. Közben többször is módosították a világbajnok-jelölti párosmeccsek időpontját is, amelyeket végül május-júniusban Elisztában játszották le, a sorsolást azonban még 2006. januárjában elkészítették.

Lékó Péter könnyed játékkal biztosította továbbjutását, a török Mihail Gurevicset 3,5-0,5-re győzte le, míg Polgár Judit alulmaradt a rutinos orosz Jevgenyij Barejevvel szemben, így elmaradt a legjobb nyolc között a magyar szuperrangadó. Lékó remek formában folytatta versenyzését, Barejev sem állhatta útját, elsőszámú nagymesterünk 3,5-1,5-tel lett a világbajnoki döntő résztvevője.

Az esélyesek jutottak tovább, Lékó mellett az örmény Levon Aronjan, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Alekszander Griscsuk harcolta ki a jogot, hogy Mexikóvárosban a világbajnoki címért csatázzon.

A 8 résztvevős, kétfordulós világbajnoki döntő a világranglista-vezető Viswanathan Anand győzelmével fejeződött be. A sakkozás új királya, a 37 éves indiai nagymester megőrizte veretlenségét, megcsillogtatta remek felkészülését, kiegyensúlyozott, magabiztos játékkal hódította el Vlagyimir Kramnyiktól a világbajnoki címet.

Felkészülése optimálisan jól sikerült, sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, megőrizte veretlenségét. Két partiban kellett nagyon vigyáznia, a harmadik fordulóban világossal a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal szemben, majd a 13. játéknapon az orosz Alekszander Griscsuk ellen volt szüksége hidegvérre, pontos védekezésre. Az élbolyban végzettek ellen 1-1-re hozta meccseit, az ötven százalékot nem teljesítőkkel szemben valamennyi mini-párosmérkőzéseit megnyerte.

Egypontos hátrányban végzett holtversenyben a második helyen Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand. A címvédő egyszer ingott meg, honfitársától, Alekszandr Morozevicstől kapott ki, hatásos újításai rendre beváltak. Messze a várakozás felett szerepelt a viadal doyenje, Gelfand. Egyetlen vereségét nagy bakival szenvedte el. Az izraeli nagymester is remekül felkészült a vb-re, erővel is bírta a menetelést. Lékó Péter ötvenszázalékos teljesítményt ért el, két vereségét két nyeréssel ellensúlyozta. Az ő játékából hiányzott az átütőerő, többször is időzavarba került, előnyös pozíciókat nem tudott győzelemig fokozni.

A világbajnokság végeredménye:
Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont
2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8
4. Lékó Péter (magyar) 7
5. Peter Szvidler (orosz) 6,5
6-7. Alekszandr Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6
8. Alekszandr Griscsuk (orosz) 5,5

VilágbajnokokVilágbajnoki címük ideje
Wilhelm Steinitz (1836-1900)(1886-1894)
Emanuel Lasker (1868-1941)(1894-1921)
Jose Roul Capablanca (1888-1942)(1921-1927)
Alekszander Aljechin (1892-1946)(1927-1935 és 1937-1946)
Max Euwe (1901-1981)(1935-1937)
Mihail Botvinnik (1911-1995)(1948-1957, 1958-1960, 1961-1963)
Vaszilij Szmiszlov (1921-)(1957-1958)
Mihail Tal (1936-1992)(1960-1961)
Tigran Petroszjan (1929-1984)(1963-1969)
Borisz Szpasszkij (1937- )(1969-1972)
Robert Fischer (1943-2008)(1972-1975)
Anatolij Karpov (1951-)(1975-1985)
Garri Kaszparov (1963-)(1985-2000) (1993-2000 PCA)
Vlagyimir Kramnyik (1975-)(2000-2007)
Viswanathan Anand (1969-)(2007-)


A FIDE világbajnokaiVilágbajnoki címük ideje
Anatolij Karpov (1951-)(1993-1999)
Alekszandr Halifman (1966-)(1999-2000)
Viswanathan Anand (1969-)(2000-2002)
Ruszlan Ponomarjov (1983-)(2002-2004)
Rusztam Kaszimdzsanov (1979-)(2004-2005)
Veszelin Topalov (1975-)(2005-2006)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!