Vágólapra másolva!
Nem volt jó napja szombaton a Premier Legaue-ben futballozó magyar játékosoknak: a Sunderland kapuját védő Fülöp Mártont ötször mattolta a Chelsea, a Halmosi Pétert csereként bevető Hull City 4-3-ra kapott ki a Manchester Unitedtől, a Gera Zoltánnal felálló Fulhamet pedig egy 87. percben szerzett góllal győzte le az Everton. Az Arsenal meglepetésre kikapott a Stoke City otthonában. A Bundesligában ismét könnyedén nyert az újonc Hoffenheim, a Hertha Dárdai Pállal soraiban kapott öt gólt a Werder Bremen otthonában. Az olasz rangadót a Juventus 2-0-ra nyerte az AS Roma ellen.

Noha a remekül rajtoló Hull City a játéknap előtt még megelőzte a tabellán a Manchester Unitedet, mégsem számított valódi rangadónak a újonccsapat és a címvédő találkozója. A meccs nagy részében úgy is tűnt, hogy a Manchester könnyedén és fölényesen hozza a három pontot, a végén mégis volt miért izgulni. Pedig Cristiano Ronaldo révén már a 3. percben vezettek a hazaiaknak, a Manchester színeiben 250-edszer pályára lépő portugál 16 méterről laposan lőtte kapura a labdát, amely a bal oldali kapufáról pattant a hálóba.

Aztán az első lehetőségéből a vendégcsapat is rögtön betalált (igaz, erre a 23. percig kellett várni). Cousin egy jobb oldali szabadrúgás után hat méterről csúsztatott a hosszú sarokba.

Másodjára sem tartotta azonban sokáig a döntetlent a Hull, a 29. percben a kezdőcsapatba hosszú idő után visszatérő Carrick 16 méterről - Ronaldóhoz hasonlóan a kapufa segítségével - lőtte ki a bal alsót.

A vezetés birtokában is a Unitednek voltak helyzetei, fölényét a 44. percben sikerült újabb gólra váltania: Nani szögelete után Ronaldo fejelt a léc alá - az Aranylaba-szavazás favoritja ezzel zsinórban második meccsén duplázott. A szünet után aztán a mesterhármashoz is közel járt, de egyszer a kapu mellé lőtt, egyszer pedig az az utolsó pillanatban mentettek előle.

De így sem kellett sokáig várni a negyedik manchesteri gólra, Rooney szögletét követően, Vidic az asszisztáló védők között hat méterről belsőzött a kapuba az 57. percben.

A 63. percben Marlon King helyén pályára lépett Halmosi Péter (aki a Debrecennel BL-selejtezőn egyszer már játszott az Old Traffordon), Phil Brown nagy húzása azonban Bernard Mendy beküldése volt, a 69. percben ugyanis ő emelte át Van der Saron a labdát, amelyet Vidic már csak a vonal mögül tudott kikanalazni.

A 82. percben aztán megtörtént az, amire az összkép alapján nem igazán lehetett számítani: a hajrára visszajött a meccsbe a Hull City. Ferdinand a tizenhatoson belül buktatta Mendyt, a büntetőt pedig Geovanni magabiztosan tűzte a kapu jobb oldalába.

Ennél többre azonban már nem futotta a vendégektől, a Manchester 4-3-ra megnyerte az összecsapást.

Chelsea - Sunderland 5-0
Fülöp Mártont ötször mattolták


A Gera Zoltánnal felálló Fulham 1-0-s vereséget szenvedett az Everton otthonában. A magyar játékos a második félidőben - akárcsak legutóbb a Wigan ellen - ezúttal is eltalálta a kapufát, az 56. percben robbant be egy balról érkező labára, amelyet öt méterről fejelt a keresztlécre. Ami nem sikerült Gerának, az sikerült Louis Sahának a 87. percben, Osman jobb oldali beíveléből a csereként beállt támadó a hálóba fejelt, megszerezvén első evertonos gólját, amely három pontot hozott a hazai csapatnak. Gerát a 88. percben lecserélték.

Fülöp Márton a Newcastle és a Stoke City után a Chelsea ellen is keződként kapott lehetőséget Roy Keane-től a Sunderland kapujában, sok öröme azonban nem lehetett a Stamford Bride-i fellépésben, a hazaiak ugyanis ötször is bevették a hálóját, Anelka egymaga három gólt szerzett.

A listavezető Liverpool nagy meglepetésre kikapott a sereghajtó Tottenham otthonában, ezzel elvesztette veretlenségét és első helyét a tabellán.

A vendégek sokáig vezettek, a múlt héten kinevezett új vezetőedző, Harry Redknapp irányításával eddig szárnyaló londoniak azonban előbb egyenlítettek, majd az utolsó percben - Roman Pavljucsenko révén - a győztes gólt is megszerezték.

Az eredménnyel a Liverpool visszaesett a második helyre a Chelsea mögé, a Tottenham pedig elmozdult az utolsó pozícióból.

Premier League, 11. forduló:
Everton - Fulham 1-0 (0-0)
gól:
Saha (87.)

Premier League, 11. forduló:
Chelsea - Sunderland 5-0 (3-0)
gól:
Alex (27.), Anelka (30., 45., 53.), Lampard (51.)

Manchester United - Hull City 4-3 (3-1)
gól:
C. Ronaldo (3., 44.), Carrick (29.), Vidic (57.), illetve Cousin (23.), Mendy (69.), Geovanni (82., 11-esből)

Middlesbrough - West Ham United 1-1 (0-1)
gól:
Mido (83.), illetve Mullins (21.)

Portsmouth - Wigan Athletic 1-2 (0-1)
gól:
Kranjcar (82.), illetve Zaki (45., 11-esből), Heskey (90.)

Stoke City - Arsenal 2-1 (1-0)
gól:
Fuller (11.), Olofinjana (73.), illetve Clichy (90.)
kiállítva: Van Persie (77., Arsenal)

West Bromwich Albion - Blackburn Rovers 2-2 (0-1)
gól:
Bednar (55.), Miller (62.), illetve McCarthy (11., 11-esből), Andrews (89.)
kiállítva: McCarthy (36.)

Tottenham - Liverpool 2-1 (0-1)
gól:
Carragher (69., öngól), Pavljucsenko (91.), illetve Kuyt (3.)

Az állás:
1. Chelsea 11 27-4 26 pont
2. FC Liverpool 11 16-8 26
3. Manchester United 10 19-8 21
4. Arsenal 11 23-12 20
5. Aston Villa 10 19-12 20
6. Hull City 11 17-18 20
7. Everton 11 15-19 15
8. Middlesbrough 11 11-16 14
9. Portsmouth 11 11-17 14
10. Manchester City 10 23-16 13
11. West Ham United 11 15-19 13
12. Stoke City 11 13-19 13
13. Blackburn Rovers 11 13-20 13
14. Sunderland 11 9-16 12
15. Fulham 10 8-9 11
16. Wigan Athletic 11 13-16 11
17. West Bromwich Albion 11 10-18 11
18. Tottenham Hotspur 11 13-17 9
19. Newcastle United 10 12-18 9
20. Bolton Wanderers 10 8-13 8

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!