Vágólapra másolva!
Véget ért a bajnokság őszi idénye, kezdődik a rendszerint sokkal érdekesebb holtszezon a magyar futballban, amelynek egyik legfontosabb kérdése, hogy ki lesz a Fradi új edzője. Mi is körülnéztünk a piacon, és számba vettük a jelölteket. Ön kit választana közülük?

Craig Short

Miután Bobby Davison október végén elmenekült hazánkból, helyét az őszi idény végéig Craig Short vette át, így az első ötlet a legkézenfekvőbb és talán legegyszerűbb megoldás: a megbízott edzőt véglegesíteni a bajnokság végéig. Az egykori hátvéd villámkarriert futott be a Ferencvárosnál, hiszen alig érkezett meg, játékosból először a második csapatnál edző, majd a nagycsapatnál vezetőedző lett. Edzői rutinja kevés, viszont a Premier League-ben lejátszott több mint 400 mérkőzés tapasztalata talán elég lehet egy NB I-es munkához, igaz, a pro-licencet még meg kell szereznie. Nyilatkozatai szimpatikussá teszik a szurkolók körében, ami a zöld-fehéreknél nem elhanyagolható szempont, hiszen az Üllői úton általában nem sokáig bírja cérnával az a szakember, akit nem kedvel a közönség. Short korábban kitérően nyilatkozott a folytatásról, azt mondta, nem elég rutinos, az utóbbi időben azonban mintha megjött volna az önbizalma, és már el tudná magát képzelni a Fradi kispadján akár hosszabb távon is.

Forrás: MTI

217201outform.html400350


Lothar Matthäus

"Egy biztos: pénz nem tűnt el, és Matthäus ki lett fizetve" - jelentette ki Pellady Péter, amikor 2006-ban megmérkőzött az MLSZ elnöki posztjáért Kisteleki Istvánnal. Az egykori szövetségi kapitány javadalmazásának részleteit ma is homály fedi, és bár Matthäus azóta nem ért el kiemelkedő eredményt, mindez nem tántorította el a Videoton vezetőit, hogy nyáron benne lássák meg a fehérvári futball felemelésére leginkább alkalmas szakembert. Noha érkezését márt kény tényként jelentették be, Matthäus később mégis visszakozott, igaz, a csapattal azóta hasító Mezey György ma is szívesen átengedné neki a kispadot. Nemrégiben a Fradinál is felmerült a neve, de a klub rögtön cáfolta, hogy tárgyalt volna a jogászaival. A körülötte lévő médiafelhajtás jól jöhetne a Fradinak, és valószínűleg szponzorokat is hozna a csapathoz, kinevezése esetén állítólag egy multicég is érkezne, amely átvállalná Matthäus fizetésének egy részét. Mindenesetre, ha a fradisták tényleg őt akarnák szerződtetni, akkor ahhoz a német sztár 26 évvel fiatalabb (negyedik) feleségét is meg kéne győzniük.

Forrás: AFP

217202outform.html400350


László Csaba

Éppen Matthäus hazai szerepvállalása idején került be a köztudatba, a válogatottnál is dolgozott másodedzőként. Az erdélyi edző hamar a Fradi kispadján találta magát, és ha nem akkoriban ült volna a kispadon, talán még ma is a Fradi edzője lenne. Az elmúlt tíz év legnagyobb nemzetközi sikerét elérve az UEFA-kupa csoportkörébe vezette a Fradit, a hazai futballközeg azonban kivetette magából. Nemzetközi karrierjét először megmosolyogták, hiszen az ugandai kispad nem számít top munkahelynek az edzők körében, de a skóciai teljesítményét már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A két skót nagycsapat árnyékában remek munkát végzett a Heartsnál, 2009-ben az év menedzserének is megválasztották Skóciában.A Fradi angol tulajdonosának mélyen a zsebébe kellene nyúlni, hogy megszerezze, de talán befektetésnek sem lenne utolsó hazacsábítani napjaink egyik legsikeresebb magyar edzőjét. (Olvassa el László Csabával készített nagyinterjúnkat!)

Fotó: Hajdú D. András [origo]

217203outform.html400350


Kenny Dalglish

Következő jelöltünk egy igazi nagyágyú, elsőre talán kissé merésznek is tűnhet a felvetés, az utóbbi időben azonban feltűnően sokat nyilatkozott a Fradiról a Liverpool egyik legnagyobb legendája. Az ötöszörös BL/BEK-győztes klub jelenlegi csapatvezetője 2000-ig aktív edző volt, ez alatt edzette a Liverpoolt, a Blackburn Roverst és a Celticet is. Szakmai múltja, felkészültsége alapján nem lehet kérdés, hogy el tudná irányítani a Ferencvárost is. Tisztában van az angol viszonyokkal, nem jelenthet számára az angol modellbe való beilleszkedés. Kérdés, mennyibe kerülne, és milyen feltételekkel szerződne az Üllői útra?

Forrás: AFP

217204outform.html400350


Novák Dezső

A magyar klub foci egyik utolsó nagy sikerét érte el a 95-ös BL-meneteléssel. 1995-ben a Fradi öt pontot szerzett a csoportkörben, partiban volt a későbbi BL győztes Ajaxszal, ikszelt a világhírű Real Madriddal, igazi futball-lázat okozott az országban. Talán a nosztalgia mondatja velünk, hogy alkalmas lenne a mostani Fradi kispadjára, hiszen annak idején összehasonlíthatatlanul jobb játékosállománnyal rendelkezett, mint a mai garnitúra, ezzel együtt valószínűleg talán többet is ki tudna hozni a csapatból, mint a jelenlegi 11. helyezés. Szerepvállalására egyedül a 2004-ben kirobbant ügynökbotránya vethet árnyékot.

Forrás: MTI

217205outform.html400350


Tomislav Sivic

A jelenleg kispad nélküli trénert az egyik lehetséges befutónak tartják. A Kecskeméttel megmutatta, hogy közepes játékoskeretből is tud elfogadható eredményeket elérni, persze a Ferencvárosnál a 4-5. hely sokak szemében még mindig inkább kudarcnak számít, bármilyen is legyen az alapanyag. Nem tagadta, hogy már megkeresték a Fraditól és szívesen is vállalná a munkát, sőt azt ígéri, ha övé lesz, a kispad csodát tesz a Fradival. Nem mellékesen Sivics jó ismerője a szerb focinak és játékospiacnak, így érkezése esetén nem lenne meglepő, ha több szerb focista is feltűnne a Fradi körül.

Forrás: MTI

217206outform.html400350


Nyilasi Tibor-Lipcsei Péter

Az edzőpáros, amelyet a Fradi-tábor kilencvenkilenc százaléka szívesen látna a csapat kispadján. Nyilasi játékosként kétszer vezette bajnoki címig a Fradit, majd edzőként is megtette ugyanezt. Aki átélte az 1992-es tavaszi menetelést (16 mérkőzés, 15 győzelem, egy döntetlen) és a bajnoki ünneplést azok számára talán még ma is ő a tökéletes edző. Az utóbbi években azonban szinte ódzkodik az edzői feladatoktól, a klubtól is távolabb került, amit sokan kritikaként is megfogalmaznak vele szemben.

Lipcsei Péter a kilencvenes évek Fradijának utolsó mohikánja, a jelenlegi csapatban a klubhűség megtestesítője. Népszerűsége töretlen és ugyan még 37 évesen is erőssége a mai Fradinak, de már nem fiatalodik, és kacsingat az edzői pálya felé. Egy rutinos és egy fiatal szakember ideális kettős lehet a kispadra, természetesen a Fradi tábor teljes támogatását élvezve.

Forrás: MTI

217207outform.html400350


Véber György

Meglepő javaslat, hiszen Véber György neve összeforrt a fő rivális Újpesttel, Berki Krisztiánék népszerűségének azonban már az sem árthatna sokat, ha meglépnék az amúgy tehetséges és ambiciózus tréner szerződtetését. Véber a feltörekvő fiatal edzőnemzedék képviselője, pápai munkája eddig sikeresnek mondható, és korábbi munkahelyein is látszott, hogy tudatosan készül a nagyobb feladatokra. Egy a Pápa év eleji meneteléséhez hasonló sorozat a szurkolókat is meggyőzhetné Véber képességiről, nem beszélve arról, milyen fricskát jelentene ez az újpesti szurkolóknak. Az ő reakciójuk egyértelmű lenne: a Júdás Lajos után a Júdás Gyuri név is bekerülne repertoárba. (Olvassa el Véber Györggyel készített interjúnkat!)

Forrás: MTI

217208outform.html400350
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!