Vágólapra másolva!
Boczkó Gábor bronzérmet nyert a párizsi vívó-világbajnokság hétfői párbajtőrversenyében.

A 64-es főtáblán nehezen lendült bele, a lengyel Krzysztof Mikolajczak ellen csak két tussal nyert, a következő fordulóban viszont leiskolázta a szintén lengyel Robert Andrzejukot, amit a 15-4-es eredmény hűen tükrözött. A folytatásban könnyedén, 15-8-cal jutott túl az amerikai Bejamin Brattonon, a negyeddöntőben pedig az orosz Pavel Suhovot verte simán, 15-10-re.

Az esti programban - a hosszú szünetet követően - viszont már nem találta a ritmust az észt Nikolai Novosjolovval szemben, és 15-11-re kikapott az elődöntőben. Ellenfele két gyors tussal kedvező helyzetbe került, majd Boczkó is adott egy tust, a következő - együttes - találatnál viszont jelezte, hogy az övé a talajt érte, így 2-3 helyett 1-3-ra módosult az eredmény. Sportszerűségéért a Grand Palais három-négyezres közönsége megtapsolta. Az első szünet 3-5-nél következett, de a pihenő után sem változott a helyzet, Novosjolov összeszedettebbnek tűnt, Boczkó nem is igazán értette, hol és hogyan találja el őt ellenfele. Fordulat a továbbiakban sem jött, így négy tussal az észt nyert, ő jutott a fináléba.

Az egyéniben háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik Boczkó eddigi legjobb eredményét érte el világbajnokságon egyéniben. "Mindig szekáltak, hogy Európa-bajnokságokról egyéniben és csapatban is van már egy rakás érmem, világbajnokságokon meg valahogy nem igazán jön ez össze, csak csapatban van egy ezüstöm, meg egy bronzom. Most végre egyéniben is sikerült" - nyilatkozott Boczkó. "Győzni akartam, de a harmadik hellyel is elégedett vagyok. Évek óta nem kellett selejtezőt vívnom, most igen. Már az is jól ment, aztán itt is szinte az összes asszómat én irányítottam, az elődöntő előtti hosszú szünet viszont nem jött jól nekem. Egy kicsit elpilledtem, elálmosodtam. Persze jól bemelegítettem, de amikor felálltam a pástra, egy olyan vívóval találtam szembe magam, aki mindenhonnan megszúrt, ma még a legyet is eltalálta volna röptében. Már ő is mondta, hogy sorry, sorry, de ez van. Végül a döntőben is simán verte a francia fiút. A bokasérülésem miatt az elképzelt munka jó részét nem tudtam elvégezni a felkészülés során, két hétig kerekesszékben vívtam, hogy ne jöjjek ki annyira a gyakorlatból. Ezért is örülök ennek az eredménynek."

Eredmények:
a 64 között:
Boczkó Gábor - Krzysztof Mikolajczak (lengyel) 15-13
Mihails Jefremenko (lett) - Imre Géza 15-12

a 32 között:
Boczkó - Robert Andrzejuk (lengyel) 15-4

a 16 között:
Boczkó - Bejamin Bratton (amerikai) 15-8

negyeddöntő:
Nikolai Novosjolov (észt) - Enrico Garozzo (olasz) 15-14
Boczkó - Pavel Suhov (orosz) 15-10
Gauthier Grumier (francia) - Weston Kelsey (amerikai) 15-9
Jean-Michel Lucenay (francia) - Martin Schmitt (német) 15-14

elődöntő:
Novosjolov - Boczkó 15-11
Grumier - Lucenay 15-12

döntő:
Novosjolov - Grumier 15-8

A végeredmény:
1. Nikolai Novosjolov
2. Gauthier Grumier
3. Boczkó Gábor és Jean-Michel Lucenay
...44. Imre Géza
...76. Pádár Tamás
...82. Somfai Péter

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!