Vágólapra másolva!

Milliomos lesz a sakkbajnok

A férfiak 2,5 millió, a nők pedig 1,5 millió forint összdíjazású viadalon ülnek asztalhoz az országos sakkbajnokságon. Előbbiek szerdától Hévízen, utóbbiak december 3-tól Kisvárdán mérik össze tudásukat.

Seszták Miklós, a Magyar Sakkszövetség elnöke hangsúlyozta, minden verseny fontos, de a sakkolimpiát követő országos bajnokságnak különleges pikantériája van. Hozzátette: a nőknél szinte a teljes élmezőny asztalhoz ül majd - Hoang Thanh Trang kivételével -, míg a férfiaknál lesznek ugyan hiányzók, de a sakkolimpián szerepelt Berkes Ferenc és a címvédő Erdős Viktor indul. Az országos bajnokság meghívásos, a férfiaknál és a nőknél is tíz-tíz versenyző ül asztalhoz, köztük az idei legjobb 20 éven aluli játékos.

A sajtótájékoztatón részt vett a két rendezőváros polgármestere, Papp Gábor (Hévíz), valamint Leleszi Tibor (Kisvárda). Előbbi hangoztatta, örül annak, hogy Hévíz ismét rangos sakkeseménynek adhat otthon, és reméli, nem utoljára. Leleszi Tibor elmondta, Kisvárda korábban komoly sakkhagyománnyal rendelkezett, a verseny megrendezésével ezt szeretnék feléleszteni.

A tájékoztatón az országos bajnokság szimbolikus megnyitójaként a két polgármester játszott egy partit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!