A győri női kosárcsapat balesete után indult vizsgálat lezárult, és kiderült többek között, hogy a buszvezető lejárt jogosítvánnyal és forgalmival vezette a járművet, illetve a megengedett sebességhatárt is túllépte. Így ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek – írja a Kisalföld.Azt az autóst, aki a balesetet okozta, tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.K. Mihály a felelősségét teljes mértékben elismerte, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.A balesetben az autóbusz utasai közül Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos edző meghalt, heten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek.
A 11 országban rendezett, 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságon az elődöntős válogatottak közül Spanyolország Sevillából indulva Koppenhága és Szentpétervár érintésével jutott el Londonba, míg Dánia Koppenhágában kezdett, majd Amszterdamban és az azerbajdzsáni Bakiban harcolta ki, hogy a legjobb négy között szerepelhessen az angol fővárosban.