Budapest, 2016. június 27.
Drónnal készült felvétel a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérő magyar labdarúgó-válogatott ünneplésére összegyűlt tömegről a fővárosi Hősök terén 2016. június 27-én. Az előző napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntőben, így kiesett.
MTI Fotó: Ruzsa István
Vágólapra másolva!
Teljesen megtelt a Hősök tere, ahol a magyar fociválogatottat fogadták a szurkolók - az M4 szerint körülbelül 20 ezren jelentek meg a téren. Képgalériánkat itt találja.
Miután a repülőtéren Gera Zoltán, Király Gábor és Bernd Storck mondott köszönőbeszédet, a csapat elindult a Hősök terére, ahol egyenként szólították a színpadra a játékosokat, akik mindannyian hatalmas tapsot kaptak. Közülük először Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szólt a szurkolókhoz.
Rendőri felvezetéssel érkeztek meg Fotó: Mudra László - Origo
„Nélkületek biztos, hogy nem sikerült volna. Rengeteg pozitív energiát kaptunk tőletek. Nagyon remélem, hogy büszkék vagytok ránk, és azt kaptátok, amit vártatok. Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy ilyen katarzist okoztatok nekünk. Örülünk annak, hogy a futballunkkal sikerült összekovácsolnunk ezt a nemzetet. Magyarország a legnagyobb ország lett.”
Fotó: Mudra László - Origo
Arra a kérdésre, hogy mitől változott meg a magyar válogatott, Dzsudzsák így válaszolt: „A felkészülés nagyon jól sikerült. Minden meccset szerettünk volna élvezni az Eb-n, nagy ajándék volt nekünk az, hogy kijutottunk az Eb-re.
Nagyon sajnáljuk, hogy a támadófutballunk lett a vesztünk a belgák ellen.
Még fel sem fogjuk, hogy mi történik, hogy mennyien szerették meg a focit, hogy mit hajtottunk végre. Nagyon reméljük, hogy ez a pozitív energia kihat az egész országra, és mostantól minden napunk ilyen lesz.”
Forrás: MTI/Ruzsa István
Dzsudzsák után Bernd Storck szövetségi kapitány állt ki a szurkolók elé. „Nagyon köszönjük ezt a támogatást, azt, hogy itt megjelentetek, és az Eb-n a stadionokban is. De azt is köszönöm, hogy a selejtezőkön támogattatok bennünket. A franciaországi teljesítmény a mi ajándékunk nektek.
Ez a csapat mögöttem a jövő csapata.
Most egy újabb feladat vár ránk, a világbajnoki selejtezők alatt is remélem, hogy megkapjuk tőletek ugyanezt a támogatást.”
Fotó: Mudra László – Origo
Dzsudzsák Balázs a végén elmondta, hogy ez a siker a csapat elhunyt gyúrójának, Eisemann Lászlónak és kapusának, Fülöp Mártonnak is a sikere.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1956-os melbourne-i olimpia lovas versenyeit Stockholmban rendezték, mivel az ausztrálok a kontinensnyi országba beszállított lovakra vonatkozó féléves vesztegzárat még az olimpiára tekintettel sem függesztették fel.