Aláírták a budapesti Eb hivatalos szerződését
![Póta Georgina](https://cdn.origo.hu/2023/12/3b5aNbUIa5KtnYCBLu4j5sbRJy5reky31bSEDDs1hwY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0YTY0YTVlMTc5MTRiODdhZGE0ZjI2ZTViYTY3MTM3.webp)
Magyar részről Nátrán Roland szövetségi elnök és Stocker Miklós főtitkár, az európai szövetség (ETTU) képviseletében pedig Ronald Kramer elnök és Richard Scruton főtitkár látta el kézjegyével a megállapodást.
Nátrán Roland emlékeztetett rá, hogy sűrű év előtt állnak, hiszen a most zajló WT-viadal után csapat-világbajnokság, olimpiai selejtező, majd az olimpia, végül pedig az Eb vár rájuk, de büszkék arra, hogy az említett versenyek közül kettőnek Magyarország adhat otthont.
"Az Európa-bajnokság mérföldkő lesz a szövetség és a magyar asztaliteniszsport életében, 34 év után éppen itt volt az ideje, hogy újra ilyen jelentős versenyt rendezzünk. Szeretnénk magyar érmeknek is örülni, szervezőként pedig mindent megteszünk a tökéletes lebonyolításért" - fogalmazott.
Hozzátette: az előkészületek a tervek szerint haladnak, s remélik, hogy a kontinenstorna - amelyre ugyancsak a Tüskecsarnokban kerül sor - nagy élményt jelent majd a kilátogatóknak, s a látottak alapján sok gyerek kap majd kedvet az asztaliteniszezéshez.